A digitális tolltartó tartalma

Ezen a héten már az előadás elején megrémültem. (Lehet, hogy ez már megtörtént velem a képzés során?)

De kezdjük kicsit korábbról. Megérkezett csoporttársamtól a szokásos megosztott dokumentum, ami jól rendszerezte a tudnivalókat. Majd egy másik résztvevőtől a linkek áradata; ezeket „jó tanuló módjára” azonnal egy órai jegyzetbe gyűjtöttem. Miközben illesztgettem a linkeket, örömmel töltött el, hogy ezt is azt is már ismerem, jó párra már regisztráltam is. Önkritikusan végiggondolva azonban: Jó párnál már el is felejtettem a felhasználó nevet és a jelszót. De ekkor még nyugodt voltam.

Még akkor is, amikor a Tanár úr azt fejtegette, hogy most nem releváns az esélyegyenlőség és a függőség kérdése, azon kell gondolkodnunk, hogy jó úton haladunk-e a digitális kultúra építésében ezeknek az eszközöknek a használatával. Jó kérdés, szívesen gondolkodom rajta.

A következő pillanattól kezdve, egészen az előadás végéig (ahol végül is felmentést kaptunk, de erről majd később), az volt az érzésem, hogy sosem leszek digitális állampolgár, hiszen a tolltartóm ugyan tele van, de én csak a grafitot és a töltőtollat veszem elő belőle.

No, ennyit érzelmi életem boncolgatásáról. Igazából elhatároztam, hogy az e heti első blogot úgy írom meg, hogy azok is profitálhassanak belőle, akik nem vesznek rész ezen a kurzuson. Hiszen az előadás felépítése nagyon jó volt, rendszerezte az általam is hasznosnak tartott, már sokak számára elérhető IKT eszközöket. Az Oktatás Informatika Konferencián sem volt bajom az alkalmazás mennyiséggel, sőt utána nagyon sok újonnan megismert alkalmazást kipróbáltam. Azt is értettem, hogy ez egy gyorsan fejlődő világ, képtelenség mindent megtanulni és használni elemei közül.

Néhány kérdésem azonban van még ezzel kapcsolatban: Ha azonnal meg akarjuk ismerni, ki akarjuk próbálni az újabbnál újabb alkalmazásokat (tegyük fel, hogy időben értesülünk a megjelenésükről), akkor a saját bőrünkön tapasztaljuk meg, ha valamelyik zsákutca? El kell-e döntenünk, hogy megosztás vagy megélés? Ha jól csináljuk, nem megy mindkettő? (Szerintem azért sok embernek megy.) A szakdolgozatom alapját képező interjúkból kiderül, hogy a pedagógusok egy része azt tartja a Facebookról, hogy kitágítja a kapcsolattartás lehetőségeit (időben és térben). Éppen az a jó benne, hogy személyesen is együtt vagyunk, majd azután este, otthonról is beszélgethetünk.

Az is érdekel, hogy akik a digitális lábnyomot hagyják, akik az alkalmazásokat készítik (főleg az ingyeneseket), azok először maguknak, egy zárt közösségnek gyártják őket, és azután presztízsből, megosztási kényszerből vagy csak önzetlenségből teszik elérhetővé a többi felhasználónak? Érdekelne, hogy a magyarok közül hányan gyártanak ilyeneket? (Néhányat persze ismerek.)

És akkor most következik az „érdemi rész”.

Digitális tolltartónk első nagy fakkja, a közösségi oldalak, ezen belül is a Facebook. Erről nem gondolom, hogy részletesen kellene írnom, hiszen nagyon sokan használják, olyannyira, hogy a felnőttek körében már-már a fiatalokra nézve rettegett mumussá vált. A felnőttek elfelejtik, hogy micsoda cinkos pillantásokat váltottak egymással, és izgalmakat éltek át akkor, amikor az IWIW megkezdte működését. Mennyien várták a meghívót, hogy hátha megtalálják a felhasználók között életük első szerelmét, régen elfeledett barátokat. Az igaz, hogy az IWIWnek az etikettjét könnyű volt megismerni, nem lehetett akkorát hibázni a megosztások során, mint a Facebookon, de ami az IWIW előnye, sajnos mára már a hátrányává vált: közel sem annyira interaktív, mint a Facebook.

A Facebookkal kapcsolatban elgondolkoztatott, hogy néha úgy érzem a kurzus kapcsán, hogy a „foglya vagyok”; hogyan lehet úgy egy tanulási folyamatra jól közösséget szervezni, hogy a diákok ne érezzék ezt. Nyilván ugyanúgy, ahogy egy sima tanítási órán: jól kell megválogatnom a tananyag mennyiségét, a feldolgozás módját, a motivációs eszközöket, a visszajelzéseket…

Én személy szerint a Facebookot arra használom, amire a Twittert is: feliratkozom általam kedvelt vagy ismert közösségek, emberek oldalára (pl.: Taní-tani, Pedagógusok, Dig.Nemzedék Konf., stb.), és általuk ismereteim bővülnek. Talán a likeolással megosztok, de még saját üzenő falamra kevés információt tettem fel. Régebben használtam szülői csoport üzemeltetésére, de az nem vált be. (Lehet, hogy az érzékenységem miatt!)

Akkor jobban szerettem ezt a közösségi oldalt, amikor még kategóriákat lehetett képezni (pl: események, házi feladatok…), mert a kategóriákban könnyebb volt visszakeresni. Engem a bejegyzések lineáris elrendezése zavar. Aki az oldalról készült kutatások közül szeretne olvasni egyet, megteheti itt.

A Googlenak nagyon sok elemét használom, a +-ra is többször érkezett már meghívás az alkalmazás részéről, de ott még nem próbáltam közösséget építeni. Sokat olvastam már róla, blogokban, tanulmányokban, de 2 közösségi oldalt már használtam, úgy éreztem, hogy nem kell már nekem több. Azt megtudtam az órán, hogy a Google+ VideoChat-je egy nagyon jó alkalmazás. Elgondolkodtatott az a mondat, hogy a digitális nemzedék nem szereti ezt használni, mert nem szereti láttatni személyes környezetét. Hát én sem. Sőt, amikor a testvérem Angliában élt és rendszeresen Skypoltunk, kifejezetten utáltam a „laptop-ba” beszélni, és zavart, hogy a környezetem hallja az egészet.

A LinkedIn-ről szóló rész olyan szuggesztív volt, hogy azonnal regisztráltam, és azt hiszem sikerült is meghívnom pár „szakmai” barátot, de (bevallom őszintén) angoltudásom hagy némi kívánnivalót, ezért zavart az angol nyelvű felület. De bizakodom, csak úgy érzem, hogy több idő, nyugodt percek kellenek a felület feltérképezéséhez. Készültek „vizsgálatok” arról, hogy miért van a „szakmai Facebooknak” ilyen kevés magyar felhasználója. Aztán azt is olvastam, hogy ezrével nő a magyar felhasználók száma. Reméljük, hogy jó motiváció lesz mindenki számára, hogy „aki itt nincs jelen, az nincs is”.

Itt megint teszek egy kis érzelmi kitérőt. Amikor meghallottam, hogy a kollokviumra készülőknek az összes, órán tárgyalt web2-es alkalmazást ismerni kell, akkor, az jutott eszembe, hogy vajon felhasználói szinten? (:-P)

Következett a Meetup, melyről már egy Pedagógia –Online-os webináriumon hallottam „Régen attól féltünk, hogy az internet majd magányossá teszi az embert. Ma attól félünk, hogy az online és offline események között alig van időnk egy kicsit magányosnak maradni. Online alkalmazások nagyszerű lehetőségeket kínálnak, hogy közösséget szervezzünk, akár olyat is, amelyiknek a tagjai személyesen is találkoznak. Elég egy téma, egy fontos kérdés, egy ötlet, vagy bármi, ami összeköt, és ami sokakat érdekelhet. Nem konferencia, nem workshop, nem rendezvény, nem buli, nem meeting, hanem MEETUP.”[i] Az akkori webináriumnak ez volt a bevezetője, és a témában jártas emberek beszélgettek a közösségszervezésről. A gyakorlatban még nem próbáltam ki. A Ped –Online honlapját már jó ideje karbantartják, de elérhetők a Facebookon. Ott az összes webinárium is megtalálható, melyet ajánlok mindenki figyelmébe.

Ebben a kategóriában volt szó a moly.hu-ról, mely tipikusan offline tevékenységre épít közösséget, vagyis a könyvet olvasók társaságát. Ha szeretsz olvasni, nyilván az is érdekel, hogy barátaid milyen könyveket tartanak jónak vagy rossznak. Ráadásul nem kell azon sem törnöd a fejedet, hogy mit olvass legközelebb, mert ismerőseid ajánlhatnak neked újabb olvasmányokat. Vagy te nekik. (Idézet a moly.hu súgójából)

A T@T háló egy pedagógus mentor hálózat, amelyet együttesen működtet: ELTE T@T és NJSZT Közoktatási Szakosztály. (Rajtuk keresztül hallottam először az Oktatás Informatikai Konferencián a QR kódokról, melyet nagyon érdekesnek találtam és azóta egy-két kollégámmal együtt ismerkedünk a rejtelmeivel.) Ez a közösség saját menedzselésű és ning alapon szerveződött, csakúgy, mint annak idején a Pedagógia – Online. Részben ingyenes, részben fizetős.

Itt ismét kitekintek a blogom elméleti részéből. Talán látszik, hogy a technikai környezet sokkal jobban érdekel, mint a digitális állampolgár témakör, ezért kicsit részletesek az eddig leírtak. De ha így haladok, akkor messze ez lesz ugyan a leghosszabb blogom, a végén azonban nem lesz más, mint az óra egy az egyben leírása. Lehet, hogy akkor olvasóim, teljesen jogosan, a felénél faképnél hagynak. Ettől kezdve tehát megpróbálok nagyjából csak az általam ismert „eszközre” röviden reagálni.

A fentiek voltak a nyílt keretrendszerek, ezután következett az órán a zárt közösségek bemutatása.

A Moodle-lel egyszer egy tanulmány keresése közben találkoztam és akkor nagy lehetőséget láttam benne. Ha jól emlékszem, ide (is) regisztrálva vagyok, elolvastam a MoodleMot konferenciákról szóló oldalakat, belelkesültem, majd egy magazin szerkesztői megbeszélésén azt mondták nekem, hogy nem valószínű, hogy a közoktatásban érdekel ez bárkit is. Természetesen ez csak egy vélemény volt, de tény s való, hogy azóta nem nagyon jártam az oldalon.

A Mahara már más kérdés. Tanító párom az ELTE andragógia szakán tanul és Lévai Dóránál használta az e-learninges keretrendszert. Nekem mutatta meg és kérdezte a véleményemet a feltett munkáiról. Természetesen ez a felület is rögtön megtetszett és autodidakta módon utána jártam, hogy mi is az a bal alsó sarokban lévő „Mahara”. Regisztrálás következett és végül is a használatra az adott apropót, hogy a saját szakvizsgás képzésemen portfóliót kell készítenem. (Abból, amit a képzésen megtanultam.) Be kell, valljam, annyira idegen volt számomra ez a tevékenység, hogy az offline portfóliómat dekupázs technikával „gusztusossá” varázsoltam és elkészítettem hozzá a Mahara segítségével az e-portfóliót. Így számomra kedves tevékenységet is végezhettem az „ügy” kapcsán

Még a Maharába sem tudtam komolyabban elmélyedni, de úgy tűnik, hogy munkám csak regisztrált felhasználók számára érhető el, így teljesen felesleges volt a papír alapú dokumentumomba beilleszteni ennek az elérhetőségét. Nyilván attól zárt ez a keretrendszer. Akkor csak az a kérdésem, hogy ha állásinterjúra megyek, nekem kell belépni az oldalra? Szerintem nem olyan elegáns, mint mondjuk egy blog, ami bárki számára elérhető. De továbbra is egy jó lehetőségnek tartom.

A képeken látható, hogy hasonló oldalakat lehet létrehozni, mint a Bloggerben.

Ezután következtek a blogok, mikroblogok.

Ahogy a webes naplóm bemutatkozó szövegében is írtam, blogot írni és Twitterezni egyáltalán nem akartam. Ahhoz képest egészen rákaptam az ízére, de igazán akkor lesz majd élvezetes, ha valóban lesz mit megosztanom, ha a saját időkeretemben tehetem majd ezt. A gyakorlatban kiderült, hogy amire a Facebookot használom (a „tudomány” követésére), arra Twitter sokkal jobb, csak tudnunk kell, hogy kit kövessünk. Ami még vonzó benne, hogy visszakereshető. Amikor először telefonnal használtam, akkor nagyon zavaró volt, hogy a gondolataim fordított időrendi sorrendben jelentek meg.

A blog olvasásban az a jó, hogy a sok szakmai blogból jó messzire lehet elkalandozni a megosztott linkek segítségével, csak győzze az ember idővel. Találtam a közvetlen szakmámhoz kapcsolódó hasznos blogokat, olvastam a blogversenyekről.

A következő nagy csoport (remélem, hogy nem hagyok ki semmit), a geolokációs alkalmazások. A Foursquare érdekesnek tűnik, majd nyáron, nyugalmas perceimben megvizsgálom.(J) Geocaching túrán már voltam, még dobozt is találtunk és nagyon izgalmas volt. Ami viszont nem győzött meg, az a GPS használat. Biztosan nem tudtuk még profi módon kezelni, de nekem sokkal könnyebb volt az otthon áttanulmányozott térkép segítségével eligazodni. A GPS-től azóta is idegenkedem, pedig még egy Facebook oldalra is feliratkoztam. (Újabb szög a digitális állampolgárrá válásom koporsójában!)

A közösségi tartalmak szerkesztéséből nem kapnék ötöst, de a Wikipédiát használom. A tolltartómban ezek a tárgyak a nagyon ritkán előhúzottakat képviselik, amiket mindig meglátok és használatra csábítanak, ha kinyitom a tolltartómat. (Itt most nem lenne hiteles link beillesztése.)

A pezentációkészítők közül a Prezi nyerte meg a tetszésem, és örömmel hallottam, hogy magyar fejlesztés. Elhatároztam, hogy a prezentációval támogatott szakdolgozatvédésemet evvel az eszközzel készítem el. Még csak próbálgatom!

A gondolattérkép készítését tanítom tanítványaimnak is (sajnos a lányomnak nem sikerült kedvet csinálni hozzá) és a Mindmeisterrel kapcsolatban személyes élményem is van. Ollé Tanár úr nyílt képzésén, melyen a Second Life-ot tanultuk meg (az e heti témánknak ez az utolsó fogalma), közösen készítettünk gondolattérképet. Érdekes volt, bár biztosan nem sikerült olyan jól, mint amikor az ember csak a számítógépet használja. A Twitteren a napokban megosztott Szilvásgombóc projekt kapcsán jutott eszembe, hogy, amikor a saját projektjeimet dolgoztam (dolgozom) ki, akkor ugyanezt a formát Wordben alkottam meg. Mennyivel jobb, hogy most már van rá külön eszköz.

És lassan be is fejezem mára. Még annyi, hogy az élő hang, videó megosztó portálokat szemérmetlenül használom letöltésre, a Second Life-os régi közösség pedig nagyon hiányzik, de amikor mostanában néha-néha belépek, mindig egyedül vagyok és úgy nem kedvemre való ez az alkalmazás.

Néhány személyes gondolat még a végére:

Az óra eleji „rémületemet” menet közben didaktikailag is átgondoltam: Vajon ha én az elsős gyerekeknek feladok 1500 oldalt 2 hét alatt elolvasni, megszerettetem-e velük az olvasást? (Ez csak a kötözködés része. J)

Aztán a sokszor elhangzott „illik jelen lenni” kifejezés pedig ezt váltotta ki belőlem: Illik a tanítási órára felkészülni, esetleg interaktív feladatot gyártani, a kollégákkal, szülőkkel tartani a kapcsolatot, szakirodalmat olvasni, 8 tantárgyból a Portfóliót készíteni, szakdolgozatot írni… Reménykedem, hogy ez csak a „sivár” jelenem, lesz majd olyan idő, amikor kedvtelésből is foglalkozhatom az engem érdeklő dolgokkal. Például az órán előkerült sok eszközzel, amiket valóban hasznosnak tartok és érdekelnek is.

Az óra végén végül is megnyugodtam, mert a tanár úr „felmentett” avval a mondatával, hogy nem kell azonnal használni ezeket az eszközöket, de a tolltartóban benne kell lenniük.

Hát evvel a lendülettel akár a szakdolgozatom első 10 oldalát is megírhattam volna! De nem tettem! ;-)

---

[i] http://www.facebook.comrnotes/pedag%C3%B3gia-online/meetup-k%C3%B6z%C3%B6ss%C3%A9gszervez%C3%A9s-online-%C3%A9s-offline/246594075412506