Önreflexió - digitális kompetenciák

A három hét alatt az ezen a héten megtanultak voltak számomra a legnehezebben értelmezhetők. (Pedig még nagyon tanulmányaink elején vagyunk! :-) ) Nem a kompetencia szó jelentésével és nem is a műveltség szó megértésével volt bajom, hanem az állampolgárság - a digitális előtaggal- sehogy se fért a fejembe. Azután rájöttem, hogy a csoportban tanulásnak óriási haszna az, hogy ha elolvasom a többiek bejegyzéseit, legalább egy kicsit rend lesz a fejemben. Teljesen nem sikerült a digitális állampolgár fogalmát még így sem „magamévá tennem”, de erről majd egy kicsit később.

Nagyjából minden blogbejegyzés a kompetenciákból indult ki, de ha mégsem, akkor biztos, hogy megemlítette a kompetenciákat. Saját blogomban „töményen” a kompetenciákról írtam, ennek ellenére felfedeztem néhány új meghatározást más bejegyzésében is. Amit én feszegettem, hogy az élet számtalan területén várnak el kompetenciákat tőlünk, ha elkezdenénk összeszámolni, hogy mennyit, akkor máris megrémülhetnénk, hogy „hiszen ez sincs meg és az sincs meg”. A blogomat olvasók azonnal fel is mentettek, hogy de hát egyikünk sem rendelkezik ennyivel és nem is baj, hogy nem, „e nélkül is jól megvagyunk”. Evvel egyet is értettem, annál is inkább, mert természetesen én sem rendelkezem a felsorolt kompetenciák mindegyikével. (Némelyikkel kapcsolatban azért reménykedem! :-))

De akkor itt az újabb kérdés, hogy milyen rendezőelv szerint szerezzük meg az adott kompetenciákat? (Arról most ne beszéljünk, hogy képesek vagyunk-e elsajátítani őket.) Azt fogjuk elsajátítani, ami nekünk fontos vagy azt, amire rákényszerülünk? Az információs társadalom rohamos elkövetkezése esetleg rákényszerít bennünket a digitális kompetenciák elsajátítására? És akkor vissza kell, utaljak a két órával ezelőttiekre: Van, aki azt mondja, hogy már információs társadalomban élünk. Én úgy látom, hogy ennek ellenére a többség remekül elvan digitális kompetenciák nélkül. Most, ahogy ezt a mondatomat végigolvastam, rögtön cáfolat jutott eszembe, de hát a társadalom többségi része használja az internetet. Arra akarok kilyukadni, mint ahogy a Facebook kommentekben is felmerült, hogy ettől a társadalom többségének megvannak-e a digitális kompetenciái? És azt csak halkan kérdezem, hogy hány kompetencia megléte után lesz valaki digitális állampolgár? (:-))

Akkor tisztult a kép egy kicsit, amikor a blogokat olvasgatva és a tanórát felidézve elkülönítettem a tanulót, a tanárt, az oktatási asszisztenst, mint különböző kompetenciákkal rendelkező digitális állampolgárt.

Apropó asszisztens? Ez a fogalom, úgy tűnt, hogy szintén mindenkiben nagy zavart keltet. Az én időmben a pedagógiai asszisztens középfokú végzettséggel rendelkező, a tanárt a diákokkal kapcsolatos mindennapi tevékenységben segítő személy volt. Most olvastam a hozzászólásokban és az egyik linkre kattintva, hogy a pedagógus asszisztens a BA pedagógusképzésben részt vevő személy. Végül is ez egyezik avval, amit most a mentorképzésen tanultam, hogy pedagógus csak egyetemi végzettséggel lehet valaki. (BA+MA) Én már a középfokú végzettségű esetében is el tudtam azt képzelni, hogy az illető olyan komoly informatikai képzést kapott tanulmányai során, amivel nyugodtan kisegítheti a pedagógust digitális kompetenciák terén is. Ugyan nekem a szerdai órán említett „asszisztensről” inkább a rendszergazda jutott eszembe. Bár, amikor arra gondoltam, hogy a rendszergazdák tapasztalatom szerint inkább a hardveres részhez értenek, mint a szoftvereshez, akkor megint csak megzavarodtam. Miben segíti a tanárt? Megjavítja a lefagyott gép ventillátorát, kicseréli a kivetítő lámpáját…? Esetleg ő hozza létre azt az e-learninges felületet, amit én majd a diákjaimmal használok…, de ez megint inkább szoftveres kérdés.

Az jutott eszembe, hogy áprilisban jön hozzánk egy fiatalember, aki egy cég e-naplóját fogja bemutatni és vélhetően, ha megveszi az iskola, akkor ő fogja üzemeltetni is. Ez is egy webes felület, de őt én megint csak rendszergazdának vagy programozónak tartom, hiszen a programot ő írta, ő tartja karban, de mégis a tanárok mindennapi munkáját segíti. Neki kell rendelkeznie a megtanult kompetenciákkal? Ő asszisztensnek számít? Sok bennem a bizonytalanság.

Ahogy a blogokat olvastam, úgy értelmeztem, hogy mindenkinek a digitális állampolgárság okozta a legnagyobb gondot. Mint, ahogy már feljebb említettem, amikor egyikünk bejegyzését értelmeztem, akkor jöttem rá, hogy én valahogy úgy tekintek a digitális állampolgárra, mintha neki minden kompetenciával rendelkeznie kéne. (A tanulói-, tanári- asszisztensivel…) Mert valahogy úgy gondoltam, hogy a tanuló is felnő egyszer, esetleg tanár lesz (és ha nem, akkor elég lesz-e felnőttként a tanulói műveltség – no, itt egy újabb fogalom!) Ez a cikk szerencsére felhívta a figyelmem, hogy külön gondolkodjak a szereplőkről.[i]

Jó, gondolkodjak szereplők szerint. Akkor vajon digitális állampolgár-e az a kedves kolléganőm, aki e-bankol, e-mailezik, Facebookozik, rendel jegyet a neten, betartja az eetikettet (mert egyébként is jól nevelt), okostelefonja van, de az osztálytermi folyamatokba nem hajlandó bevinni a WEB2-es technikát, sőt a gyerekek körében is ellenzi. (Utalva egy korábbi kommentre – bölcsész.) „Beveszik-e” majd őt a digitális államba?

A szereplők szerinti gondolkodás és egy másik link rávezetett arra, hogy nem csak a tanulók, tanárok, asszisztensek, nem csak a pedagógia tudományterületen tárgyalt szereplők léteznek. Az IT mentor[ii] kapcsán rájöttem, hogy az álláskeresőknek, az agrárium szereplőinek, a fogyatékkal élőknek… is rendelkezniük kell(ene) majd digitális műveltséggel. Eddig jót beszélgettünk arról, hogy a gyerekeket, a pedagógusokat ki tanítja majd meg a digitális kompetenciákra, akkor a további társadalmi csoportokat ki?? Lehet, hogy ezt úgy értelmezhetem, hogy kezdődik az oktatás területén, és előbb –utóbb felnő az a generáció, aki már bármely foglalkozásban rendelkezni fog evvel a műveltséggel. (Remélem, nem sértek meg senkit, de „hű, mennyire nem látszik az alagút vége”…!)

"A digitális műveltség alapvető létszükségletté, kompetenciává vált, amelynek hiánya akadályozza, vagy megnehezíti a társadalmi integrációt és a személyes fejlődést. A nem megfelelő információs-kommunikációs technológiai (IKT) felkészültséggel, hozzáféréssel vagy használattal rendelkezők hátrányos helyzetbe kerül(het)nek a munkaerőpiacon, fogyasztóként (pl.: információhiány), vagy akár csak átlagos állampolgárként is." Egy másik kedves csoporttársam blogjából veszem ezt az általa idézett szöveget.[iii] És egyetértek az ezután következő gondolatával, mert ez is egy feljebb már leírt mondatomat támasztja alá, miszerint sok ember ezek nélkül a kompetenciák nélkül is igazán jól elvan. Nem látom a környezetemben, hogy hátrányos helyzetűek lennének a „hiánytól” az emberek.

Azt persze nem vonom kétségbe, hogy az egy jó cél, hogy minél több állampolgár rendelkezzen digitális műveltséggel, mint ahogy nyelvtudással, bár ebben talán már nem olyan nagy a lemaradásunk. (Mintha egy blogban olvastam volna, hogy de…)

Azért a héten is szívesen olvastam csoporttársaim blogjait, a fenti fejtegetések ellenére hasznosnak, jónak találtam őket. Úgy gondolom, hogy sok hasonló bejegyzés született, vagy azért, mert egyformán gondolkodunk vagy, mert sokan vagyunk bizonytalanok a kérdésben. (Távol áll tőlem az általánosítás.)

Végül összegezve, ez a blog nem is ért meg ennyit. Most nem számolom a karaktereket, mert csak felesleges szócséplés lenne részemről, ha még tovább írnék, hiszen nem sok dolog vált bizonyossá bennem. Azért jó volt fejtegetni a dolgokat. Véleményem szerint digitális kompetenciákkal rendelkező egyének már ma is vannak. (A világon hol többen, hol kevesebben.) Jó a cél, hogy minél többen legyenek! A digitális állampolgárság kérdésében pedig arra jutottam (a társak által megosztott szakirodalmak – angol nyelvűek is – elolvasása után), hogy ez a fogalom még korántsem tudományos diszciplina, és kár volna a tudománynak azzá emelni. (Hasonlóan az XYZ generációkhoz.)

Bár emelheti, legfeljebb majd elénekeljük, hogy: Ne sírj, úgyis mindegy, a lovacska elszaladt…

Amit biztosan megtanultam ezen a héten a digitális állampolgárság mellett (vagy helyett), hogy engem nem inspirál a vita. Ha a diákjaimmal konnektivista csoportot hozok létre, biztosan lesz moderátor, úgy, ahogy a kooperatív csoportmunkánál is van. Azután, még az is világossá vált számomra, hogy, a tanárnak a facilitátori szerep mellett a legtöbbet kell tudnia az adott témáról, mert csak úgy tudja szűrni, hogy a csoporttagok által felhalmozott információ (tudás) mennyiségből mi az, ami valóban releváns. Rájöttem arra is, hogy nekem hiányzik a folyamatos visszajelzés, mármint a tanár visszajelzése, mert előre visz az egyenrangúak véleménye is, de  „tanári vezetésre” is szocializálódtam.

---

[i] http://hamiseden.blog.hu/2012/03/10/meg_hogy_a_technika_nem_az_ordogtol_valo

[ii] http://it-mentor.hu/engine.php?startload=front

[iii] http://fulopviki.blogspot.com/2012/03/digitalis-muveltsegunk-reflexio.html