Internet és értékrend…

A tény az, hogy az internet mára mindennapi életünk része lett. (Persze azon vitatkozunk, hogy mennyire, kinek és hogyan (sőt esélyegyenlőség, stb.), de sokan használják, sokan beszélnek róla, sokan „beszélnek” rajta. Ahogy az előadáson is hallhattuk a web2-es kultúra azonban nem terjed olyan gyorsan (pl.: az egy évvel ezelőtti e-learning alkalmazás nem változott, a gondolkodásunk azonban viszonylag gyorsan átalakul). Az internettel és kultúrával kapcsolatos értékrendjeink is lassú változáson mennek keresztül. Ahogy ezt a mondatot leírtam, rögtön az jutott eszembe, hogy hogyan állnak a fentiekkel ekvivalenciában a következő kijelentések: „az internet elterjedésével elveszítettük a kultúránkat (ezt mintha már a tévével kapcsolatban is hallottam volna), másképp beszélik, teljesen átformálják az anyanyelvet a fiatalok, értékrendjük teljesen megváltozott”. Ezek a közhelyek talán a tévképzeteink közé sorolhatók. Amikor a fenti kijelentéseket hallom, nem tűnik lassúnak a változás, sőt az interpretálók szájából úgy hallatszik, mintha legalábbis egy gyorsvonat sebességével tűnt volna el kultúránk, értékrendünk. Megnyugtató, hogy az írás megjelenésekor is már sokan ezt jósolták, köztük komoly filozófusok is.

Wikimedia Commons

Ha megnézzük a kommunikáció történetét, a kommunikációs technológia platformjának változásait, rájövünk, hogy az egy lassú folyamat. Mikor az írás felváltotta a szóbeli kommunikációt, és ezzel az agy tehermentesítve lett, az emlékezetre már nem volt olyan nagy szükség, akkor Szókratész azt mondta, hogy ez a tevékenység felszínes tudáshoz vezet. (Goody, Watt 1968, Gyarmathy 2012)

Gyarmathy Éva a Digitális Nemzedék Konferencián remek előadást tartott kulturális lemaradás témában, melynek kapcsán beszélt agyi funkcióink átalakulásáról. Ezt a témát megvizsgálta az írásbeliség kialakulása, a könyvnyomtatás elterjedése és a számítógép megjelenése szemszögéből. Az ő előadásából is kiderült, hogy a leggyorsabb folyamat (az agyban is) a számítógépek megjelenésével zajlott le. Az előadáson elhangzott mondata, miszerint: „Még hogy én vagyok hiperaktív, ők vannak lelassulva…” egyik kedvenc mondatommá vált. Osztályomban van (és eddig minden osztályomban volt is) hiperaktív kisfiú (persze ő nem a számítógéptől az).

Komenczi Bertalan a kommunikációs változásokat úgy jellemezte, hogy az agyból a külső perifériákra kerültek a tudnivalók. Egyik írásában azzal a megállapítással is találkozhatunk, hogy „…mára a globális reprezentációk mennyisége több nagyságrenddel múlja felül az egyetlen agyban elférő reprezentációkat, az emberi agy tároló kapacitását”.(Komenczi, 2003)

Az írás kialakulása után a nyomtatással sokakhoz eljuthatott volna az információ, de a könyv mégsem azonnal terjedt el, sok idő kellett hozzá.

Gutenberg híres találmánya, melyet először a Weltgericht című vers kinyomtatására használt, lehetővé tette, hogy „bárki” megismerhesse a kor tudományos vagy akár szórakoztató irodalmát. Természetesen a középkorban (és még hosszú ideig) ez mégsem volt olyan egyértelmű, hiszen hosszú évszázadokig sokan nem tudtak olvasni. A Gutenberg - galaxis kifejezés is akkor jelent meg a köztudatban, amikor a tv, számítógép elterjedésével beláthatóvá vált a vége. Az utóbbi eszközök rohamos térhódítása, az ezektől való félelem generálta a fenti „kifejezést”. Szerencsére még manapság is csak a válságáról beszélhetünk, a Gutenberg – galaxis még nem tűnt el, pedig Marshall McLuhan már 1962-ben könyvet írt a problémáról.[i]

Részlet Gutenberg 42 soros Bibliájából                 

http://bit.ly/HxhTfO                                        

  

Egy e-book Biblia QR kódja 

 http://bit.ly/H3ZDfD

A fenti sorokat előző (2008-as) szakdolgozatomból plagizáltam és „belém bújt a kisördög”, kerestem egy mai modern képet az eredeti kép mellé. Milyen sokat fejlődött a technika, de kicsit hasonlít. Miután nem mindenki használ még QR kódokat, a megfejtés itt található meg.

Az internet elterjedéséhez már jóval kevesebb idő kellett, de ezt már az első órák egyikén tárgyaltuk. Az is előkerült már, hogy az elektronikával jóval több információ kerül a köztudatba–a rádió, tv megjelenésével információdömping alakult ki. Ahogy az órán is hallottuk, ez ma már nem igazi szenzáció, hanem ami engem is megdöbbentett, az a technika fejlettség, ami az androidos „visszahívási” történetből derült ki. Vagyis, hogy egy gyártó által elrontott alkalmazás a világ összes androidos telefonjáról egy gombnyomással visszahívható. Ez most csúcstechnológia vagy kockázat a számomra?

Látható, hogy a kommunikáció alakulása során az utolsó néhány évtized milyen rohamos fejlődést hozott és milyen meghatározó volt. Ehhez képest mondhatjuk azt, hogy a web2-es alkalmazások terjedése nem történik túl gyorsan. Hiszen ha azt nézzük, hogy az internet információ és tartalom megosztásra is képes, hogy megvan az íráskészségünk, a technika a kezünkben van, tehát mások számára is előállíthatnánk akár könyveket is– mégsem tesszük ezt, mégsem lesz mindenki tartalomszolgáltató a neten. Ha el is indult egy folyamat ebbe az irányba, a változások nem radikálisak, nem azonnal alakítják át a gondolkodást, sőt félelem, riadalom jelenik meg az „újjal” szemben.

Ha a kommunikációs formák változását szép rendben levezettük, foglalkoznunk kell azzal is, hogy mit tesz (tett) a technika a kommunikációval. Azonnal előkerül egy tévképzet, miszerint a technika elszemélyteleníti az emberek közötti kapcsolattartást. Tejesen egyet tudok érteni az órán elhangzottakkal és szerencsére a pedagógusok közül is ezt sokan vallják: A technika kibővíti kommunikációs lehetőségeinket térben és időben. (Sokan persze nem így látják.) Szakdolgozati interjúim kapcsán találkoztam azzal a véleménnyel, hogy a fiatalok a személyes találkozások után arra használják az internetet, hogy időben többet tudjanak együtt lenni. (Pl. este, otthon is)

Jónak találtam a felvetést, ami azt elemezte, hogy ha térben nem tudunk együtt tanulni, de időben tudnánk, akkor hasznos, hogy rendelkezésre állnak az e-learninges felületek, melyek lehetővé teszik ennek megvalósítását. Ide illik az a kissé szomorú, de érdekes megjegyzés, melyet az ISZE március 31-i konferenciáján hallottam: Az oktatásra kifejlesztett oldalakat a gyerekek, a közösségi oldalakat pedig a pedagógusok nem tudják használni. (Legalább is közülük sokan nem.) Térbeliség, időbeliség? Valóban fontos kérdés.

Csepeli György és Prazsák Gergő 2008-as felmérése a kapcsolati teljesítőképességet reprezentatív vizsgálattal mérte, majd a 2010-es „Örök visszatérés” című könyvük a szerzők információs társadalommal kapcsolatos kutatásait tartalmazza. Érdekessége, hogy az utóbbi kutatáshoz létrehoztak egy „együtt gondolkodó” blogot, és az itt létrejövő tartalmakat be kívánták építeni kutatási eredményeikbe. Ha jól láttam, csak kevés fejezethez érkezett érdemi bejegyzés.[ii]

Ők 4 csoportot képeztek aszerint, hogy a vizsgált személyek hogyan vélekednek a kultúra és internet viszonyáról. Ami megállapítható a csoportba tartozók százalékos arányából, hogy a csoportok nagyjából kiegyenlítődnek. Az elnevezések a következők voltak: "békés egymás mellett élés”, „szkeptikusok”, „a párhuzamosok sohasem találkoznak” és az „optimisták”. A csoportnevek beszédesek, nagyjából megállapítható, hogy kinek mi a véleménye. A pedagógusok közül sokan talán a „békés egymás mellett élés” csoportba tartoznak. Érdekes lenne csak közöttük egy kutatást végezni. Buda Andrásnak volt hasonló kutatása, de ő inkább a technikai eszközök oktatásban való alkalmazását kutatta. Természetesen ennek szerves része az internet, de a megközelítés mégsem ugyanaz, mint a Csepeli – Prazsák tanulmányban.[iii]

Érdekesnek tartottam az órán azt a felvetést, hogy a tartalomszolgáltatók jó része nem úgy lépett fel az internetre annak idején, hogy ő majd közösségeken keresztül, web2-es platformokon szolgáltat. Nem volt kezdetektől fogva like gomb a hírportálokon – ők nem álltak be a sorba – a web2-vel nem foglalkoztak. Azt gondolták, hogy az ő olvasóik a minőségi tartalom miatt látogatják honlapjukat. Később mégis úgy gondolták, hogy jó, ha van az oldalukon Facebook link. Ma már minden valamire való rádió és tv csatornának van Facebook oldala.

A fenti tanulmány az internettel kapcsolatos tévképzeteink cáfolására is alkalmas. Különböző alapvető értékekkel kapcsolatban vizsgálták a szerzők az internetet használókat és nem használókat. Megállapítható, hogy a két csoport értékei alapvetően hasonlítanak. (család, szeretet, békesség, stb.) Ahol eltérés tapasztalható, de véleményem szerint itt sem számottevő ez az eltérés, az önmegvalósítás és szerelem kategóriában. Akik interneteznek, nagyobb arányban tartják fontosnak ezt a két értéket, mint azok, akik nem. Az ő életükből (különösen a függőkéből) vajon jobban hiányzik és ezért nő meg ezen értékek ázsiója?

Milyen furcsa, de való igaz, hogy nézeteink kialakulását nagyban befolyásolja, hogy mit gondolhat a többi ember. Hiába minden vizsgálat, kutatás, ezen a beidegződésünkön nem változtat semmi, hiszen a kutatások csak néhány embernek érdekesek. Nagyon ide kívánkozik az, hogy tanárjelöltségünk idején már rendelkezünk hétköznapi pedagógiai tudással és a képzésben dől el, hogy megmaradunk-e ezen a szinten vagy képesek leszünk elsajátítani a tudományosságot és a pedagógiai szaknyelvet.

Fontos volt számomra, hogy a sok – sok tévképzet közül cáfolódni látszik az elemzett tanulmányban az is, hogy az internetezők keveset sportolnak. Elenyésző százalékuk mondta csak azt a vizsgálat során, hogy a net miatt lemond a sportról, szabadban végzett tevékenységekről.

A fent említetteken kívül még számos tévképzet megdőlni látszik ebben a kutatásban, de már megint a „kisördög bújt belém": Vajon olvassák-e ezeket a kutatásokat azok, akik unos - untalan hajtogatják a tévképzeteket és még helyük, lehetőségük is van arra, hogy a nagyközönséggel is megosszák őket. (Konferenciákon is elhangzanak hasonlók.)

Blogom végére még néhány gondolat, amely továbbgondolkodásra ösztönzött. Az egyik a munkahelyi autonómia kérdése: Személyes példa a húgom, aki egy nemzetközi cégnél dolgozik, és elő van írva neki, hogy a nagyteremben ülő kollégáival, akikhez nyugodtan oda is mehetne, mert közel vannak, csak e-mailen vagy cseten tarthatja a kapcsolatot, hogy a munkájának, kommunikációjának nyoma legyen. Számomra ez nagyon ijesztő, és nagyon messze van az autonómiától.

Az e- Etikett portált hasznosnak tartom és a kicsiknek is tanítom, természetesen az ő nyelvükre lefordítva. Ezen kívül ennek a korosztálynak még más, hasonló tartalmú oldalak is rendelkezésére állnak. Ide kapcsolódik az is, hogy engem a fiatalok SMS és Facebook nyelvezete nem zavar, csak azt kell megtanulniuk, hogy hol használhatják és hol nem.

A közhasznú oldalak „tájékoztatnak vagy sem” kérdésben pedig muszáj elmondanom a BAM védelmére: a Bringázz a munkába oldalnak van hírlevele, fel lehet iratkozni rá, én kapom ezeket. Igaz legfőképpen akkor, amikor az őszi, tavaszi kampány van. Van honlapjuk, elvárják, hogy az ember rendszeresen látogassa azt és ott minden információ, napra készen megtalálható.

---

[i] The Gutenberg Galaxy: The Making of Typographic Man (1962) első kiadás: University of Toronto Press

[ii] Csepeli György, Prazsák Gergő: Örök visszatérés? Társadalom az információs korban, 2010. http://www.orokvisszateres.hu/

[iii] Buda András Pedagógusok véleménye az IKT eszközök használatáról / Buda András Pedagógusképzés 2-3. 2010. - 41-53. p.

KOMENCZI Bertalan (2003): Informatizált iskolai tanulási környezetek modelljei. In:
Iskola-Informatika-Innováció / szerk. Kőrösné Mikis Márta. OKI, Budapest. 25-40. p.