Internet és kultúra, avagy helyes kis tévképzeteink… (Kié is?)

„Szilágyi Örzsébet levelét megírta…” Ha jól belegondolunk, mi lett volna szegény Mátyás anyjával, ha addigra nem terjed el némileg az írásbeliség... Az akkori technika is „elég hasznosnak bizonyult”, hiszen enélkül vajon Prágában raboskodó fia tudta volna, hogy „szabadítják”…?  De az bizonyos, hogy az akkori népek nem filozofálgattak annyit az írásbeliség hasznosságáról, mint azt manapság szokás a mai technikai eszközökről. Talán azért nem, mert a filozofálgatást meghagyták Platónnak és Szókratésznek. Ám, ha igazságos akarok lenni a mai „filozófusokkal”, akkor azt kell, hogy mondjam védelmükre, hogy ők most élnek „Platón” korában. Ha Szilágyi Erzsébetében „élnének”, már természetesek lennének ezek az eszközök annyira, hogy ne kelljen gondolkodniuk rajta. (Azt hiszem ezt egy kicsit túlfilozofáltam :-))

 

  www.munkacsyszfv.hu

Nem tehetek róla, amikor ezen a héten magamra és a blogírásra gondoltam, azonnal ez az idézet jutott eszembe. Ha tovább akarnék menni ezen a gondolatsoron: vajon én „megszabadítom-e magam”, ha megírom levelem…?

Ha elhagyjuk a fenti sorokat és a realitást nézzük, néha úgy érzem, hogy némelyik, a technikával (jelen esetben internettel) összefüggő kutatás, azért készül, hogy szembeszálljon az ellenvéleményekkel. (Ha kicsit tudományosabban akarok fogalmazni, - ami nem biztos, hogy nekem megy -, akkor azt mondanám, hogy ezek a tények azért  képződnek, hogy az ellenvéleményeket cáfolják.)

Számomra ott sántít a dolog, hogyha az „ellenvéleményt” egyszerűen elhelyezzük egy kérdőívben kérdésként, és kimutatjuk százalékosan, hogy akik kitöltötték, azok mégsem gondolják úgy, akkor megvan-e a cáfolat. Vagy egyszerűen csak „butaság” volt maga az „ellenvélemény”?

Tehát, az ellenző azt mondja: Az internetezőknek nincs idejük a szerelemre, mert állandóan a gépnél ülnek.(Vagy nem érték nekik a szerelem, ugyan emiatt.) Akkor a kutatás felteszi azt kérdést, hogy „Hogyan vélekedsz az alábbi értékről:.., szerelem,…?" Erre az internetezők közül sokan, ezt az értéket fontosabbnak tartják, mint a nem internetezők. Vajon megkaptuk-e a reális helyzetértékelést?? Én nem tudom! Azt hiszem, így nem vizsgálnám a netezőket. (De ez én vagyok, nem akarok mások kutatásába beleokoskodni, hiszen nem is vagyok jogosult rá.)

Azt azonban, mint az „optimisták” táborába tartozó, kijelenthetem, hogy nem is értem, a „tévképzeteket”! Tudom, hogy vannak, de számomra nem ezek fontosak igazán. Körülöttem is sokan beszélnek, sokfélét. A pedagógusok között is van jó pár technológiát ellenző, sok – sok érvvel a tarisznyájában. Megfigyeltem, hogy ha az érveiket akarom megcáfolni, akkor egyszerűen ellenségessé válnak. („Minek nekem mobiltelefon?”…) „Ütköztetnek.” Mármint véleményeket, érveket. A kutatások eredményeit meg se hallják (főleg, ha ezek reprezentatívak ;-). Tehát, saját szűkebb környezetemben egyértelműen az derül ki, hogy kutatási eredmények nem ezeknek az embereknek szólnak. Ha megmutatom, hogy én „mit művelek” mondjuk a digitális tábla segítségével, az tetszik nekik, néhányan kedvet kapnak. Mások megpróbálják, majd a sok „időráfordítás” miatt, elmegy a kedvük.

Éppen a napokban jutott eszembe, hogy mi van akkor, ha csak azért nem alkalmazzák a technikákat a pedagógusok, mert közülük néhányan az oktatásban ezek nélkül is sikeresek. Tanítványaikat hagyományos módszerekkel is sikeressé tudják tenni.

Véleményem szerint, amíg a két ellentábor (technofóbok és digitálisok) egymásnak feszülnek, addig nem lesz előre lépés az ügyben. Amíg a pedagógusok csak arról vitatkoznak, hogy a hagyományos vagy az új módszer az egyetlen üdvözítő megoldás, addig nem arra figyelnek, hogy a tanítványaiknak mi a legjobb!

Eszembe jut Z.Karvalics László tanulmánya: A netnemzedék vizsgálatának szemléleti alapjai. (itt) Kicsit „nehéz”, de nagyon jó cikk. Úgy gondolom, hogy ő a pozitivistáknak és a negatív oldalnak is megfontolandó tanácsokat ad.

Szóval, az, hogy „mi tudjuk”, mert olvassuk, és értjük a kutatásokat, édeskevés. Ha a kutatási eredményeket „zászlónkra tűzve” harcolunk, úgy vélem eredménytelenek leszünk. Valami olyasmit tudok elképzelni, hogy „beépülő”, az IKT-hoz magas szinten értő (vagyis jól képzett, de nem „digitális bolsevista„), barátságos „hittérítőket” kellene az emberek közé küldeni, akik azt mutatják meg, hogy ők hogyan csinálják. (Személyes példa, mint a szülők esetében – vagy ez a felnőtteknél már nem működik?) De legfőképpen azt kell megmutatni a kételkedőknek, hogy az új módszer valóban eredményes. Sok pedagógus már ezt teszi és látom, hogy van irányukba érdeklődés. Ha azt hallják kollégáim, hogy az internet egyenesen a kultúra fellegvára (lesz), hát nem is csodálom, hogy borsózik a hátuk. De, ha látják, hogy mi minden letölthető, ami a kultúrához tartozik (itt és itt és itt), nem biztos, hogy elzárkóznak ezek elől a lehetőségek elől. 

Erről az jut eszembe, amikor fiatal anyuka voltam, akkor gyűrűzött be az a bizonyos nevelési mód, hogy engedjük a gyermeket érvényesülni. Nagyon gyorsan elterjedt a fiatal szülők között, hatalmas tábora volt ennek az eszmének. Pedig csak a „kijáró” védőnők, gyerekorvosok csendesen javasolták, hogy már nem kell kötött időben (3 óránként) etetni a picit, fel kell venni, ha sír, szakkönyvet ajánlottak és a többi. Az akkoriban újnak számító nevelési elvek közül nagyon sok, még ma is él, az más kérdés, hogy sokukról bebizonyosodott, hogy nem állják meg a helyüket. De ennyi idő után visszatekintve, nem érzem, hogy az egészségügyi szakemberek keresztes hadjáratot tartottak volna az ügy érdekében, csak csendesen javasoltak, mégis az ő közvetítésükkel terjedtek el ezek az elvek. Nem tudom, hogy korosztályom más képviselői is így gondolják-e?

Lehet, hogy itt kellene megindokolnom, hogy ez a bejegyzésem, hogyan kötődik a heti témához, de lehet, hogy ez is azon bejegyzések számát fogja szaporítani,  melyek tartalma pl. egyáltalán nem kötődik a címhez.

Ha mégis megpróbálom "kötni", akkor azt mondanám, hogy úgy, hogy tapasztalatom szerint az a tény, hogy léteznek tévképzetek és, hogy tévességüket kutatások bizonyítják, még nem viszik előrébb az "ügyet". Akik az optimisták táborába tartoznak, azok nézeteit csak igazolják a kutatások, de ők ezek nélkül is ide tartoznának. A szkeptikusoknak meg mindegy.

Talán még úgy lehet kötni, hogy sok ember számára valóban ijesztő lehet az a gondolat, hogy az internet lesz a kultúra fellegvára, sőt ez az eszköz fogja forradalmasítani a kultúrát. (Hiszen a legtöbben nem azt látják pl. a közösségi oldalakon, hogy az e-etikett érvényesül, hanem éppen az ellenkezőjét). Mondom ezt úgy, hogy az "optimisták" közé sorolom magam. :-)

Ezzel a blogommal önkritikát is gyakorolok; sokszor fordult elő velem az utóbbi időben, hogy azt hirdettem: egyetlen üdvözítő megoldás létezik - a digitális technológiák alkalmazása az oktatásban.

canstockphoto.hu

Persze én tartom magam ehhez (mármint, hogy „Digitális technológiákat az oktatásba!”), de rájöttem, hogy hirdetni kár, legfeljebb mintát érdemes adni!!!

És, ha már a kézírás eltűnésénél tartunk, van más ábécé is, mint az írott: 

http://hu.wikipedia.org/wiki/QR-k%C3%B3d

 Komolytalan voltam?