Utópia-e a digitális műveltség a közoktatásban?

Ha a címből indulna ki bejegyzésem és a véleményemet akarnám megírni, nagyon rövid lenne, egy szóból állna.

Így a kérdést inkább a kompetenciák felől közelíteném meg.

A közoktatásban, úgy tűnik, hogy rég óta jelen van a kompetencia alapú oktatás fogalma. (Az, hogy mi tette szükségessé ennek meghatározását, bevezetését, nem ennek a blognak a tárgya.) Először 2002-ben gondolták azt az oktatásért felelős vezetők, hogy ún. programcsomagokat hoznak létre, melyek egyik célja a kompetencia alapú oktatás elterjesztése a közoktatásban. Megalakult egy szakértői csoport és miközben a programcsomagok megalkotásán dolgoztak, meghatározták az úgynevezett közoktatásban fejlesztendő kulcskompetenciákat, melyek az akkori NAT-ban is szerepeltek. (A kulcskompetencia fogalom már a kompetencia „gazdagodott” változata) Ebben az értelemben a kompetencia meghatározása a következő volt: „Képesség a komplex feladatok, adott kontextusban történő sikeres megoldására. Összetevői: kognitív és praktikus képességek, attitűdök, emóciók.” (DeSeCo- Defining and Selecting Key Competencies program (1997–2002); Mihály 2002, 2003.) A kulcskompetenciák az előző Nemzeti Alaptantervben a következők voltak: óvodai nevelés, szövegértés-szövegalkotás, matematikai-logikai kompetencia, idegen nyelvi kompetenciák, szociális, életviteli és környezeti kompetenciák, életpálya-építési kompetencia, infokommunikációs technológiák.[1]

Látható, hogy a közoktatás szempontjából az IKT technológiákban való jártasság csak egy a kompetencia területek közül.

Azután a 2011-es évben az új közoktatási törvény kapcsán, elterjedt a hír az informatika tanárok körében, hogy az informatika, mint tantárgy az új NAT-ban megszűnik. Miről is volt szó? A Sulinet levelezőlistáján körbement egy levél, mely Kőrösné dr. Mikis Mártától az ISZE elnökétől indult, aki beszámolt egy szakmai konferenciáról, melynek Hoffmann Rózsa is vendége volt.[2] Az elnök az alábbi idézeteket „hozta” a konferenciáról: 1/„Az informatika tanítása fokozatosan kivonul az oktatásból. 2/ Csak azok számára kell tanítani a jövőben az informatikát (a gépek be-és kikapcsolását stb.), akiknek nincs otthon számítógépük! 3/ Az informatikát alkalmazni kell, minden tantárgyban, korszerű pedagógiai módszerekkel 4/ Az alapműveltség része, ezért "nem kell tanítani". (Varga Zoltán, NEFMI)”

Végül is az új NAT-ban is (melynek vitája március 2-án zárult le) megmaradt az informatikaoktatás. Az alábbi fejlesztési feladatokat kitűzve célul: eszközhasználat, alkalmazói ismeretek (dokumentumok létrehozása), problémamegoldás informatikai eszközökkel, infokommunikáció (információkeresés, médiainformatika…), információs társadalom (jogi, etikai vonatkozások, e-szolgáltatások) és legvégül a könyvtár informatika. Közelítenek-e vajon ezek a fejlesztési célok az ISTE.NETS standardjaihoz?

Elgondolkodtató számomra továbbá a kompetenciákkal kapcsolatban, hogy úgy tűnik, az utóbbi hónapokban ahány új dolgot tanultam, annyiféle, többszörösen összetett kompetenciával kell rendelkeznem. Rendelkeznem kell a tanári kompetenciákkal, melyekkel, remélem, hogy már rég óta rendelkezem, vagyis:

• ·         a tanulói személyiség fejlesztésének képességével
• ·         a tanulói csoportok szervezésének, segítésének képességével
• ·         a pedagógiai folyamat tervezésének, szervezésének képességével
• ·         a szaktudományi tudás felhasználásával
• ·         az egész életen át tartó tanulás képességével
• ·         a tanulási folyamat szervezésének, irányításának a képességével
• ·         a pedagógiai értékelés (diagnosztikus, formatív és szummatív valamint a  fejlesztő) képességével
• ·         a szakmai együttműködés és kommunikáció képességével
• ·         Valamint elkötelezettnek kell lennem a szakmai fejlődésre, önművelődésre.

Mentorként az alábbi kompetenciákat kell elsajátítanom:

• ·         tanácsadási képesség
• ·         a fiatal felnőttkor pszichológiai sajátosságainak ismerete
• ·         a tanári pályakezdés, pályafejlődés jellemzőinek ismerete (reflektív gondolkodás)
• ·         a tanári pálya szociológiai alapjainak ismerete
• ·         a tanárképzés jelenlegi rendszerének ismerete
• ·         szakspecifikus és szakfüggetlen tájékozottság minél több területen
• ·         tájékozottság az iskola belső világában
• ·         elkötelezettség a tanárjelöltekkel való foglalkozásban

És ha emellett még digitális állampolgár is szeretnék lenni (a magánéleti kompetenciákról már ne is beszéljünk!), akkor, ha jól értelmezem, még az alábbi kompetenciákat is magaménak kell tudnom:

• ·         a tanulók inspirálása, kreativitásának fejlesztése facilitátorként
• ·         a tanulási folyamat szervezésének, irányításának, értékelésének a képessége (szerencsére ez egyezik a feljebb felsoroltakkal)
• ·         a digitális korszak munkafolyamatainak felhasználó szintű ismerete
• ·         a digitális kultúra megértésének képessége, ennek modellezése
• ·         szakmai fejlődés képessége (LLL) – ez is egyezik a feljebb lévőkkel

Ha arra gondolok, hogy a közoktatási intézmények anyagi ellátottsága folytán, több intézménynek van 1 rendszergazdája, és az sem áll mindig a helyzet magaslatán, akkor nem baj, ha az adminisztrátor kompetenciáit is elsajátítom.

A digitális írástudás képességének megléte pedig tanárra, tanulóra egyaránt vonatkozik. Vagyis:

• ·         rendelkeznem kell digitális identitással, mely vonzóan és megfelelő szakmaisággal van felépítve (pl.: egy Mahara e-Portfólióval)
• ·         médiától függetlenül kell tudnom tartalmat megosztani (Ustream-es, Prezis bemutatóval)
• ·         tudnom kell kezelni az információkat és szelektálni őket (tartalomkeresés, szűrés)
• ·         interaktívnak kell lennem a web 2.0-ás alkalmazások terén (Twitteren gondolatmegosztás)
• ·         etikusan kell viselkednem a neten (és még plagizálni sem plagizálhatok :-)

Igazából nem vagyok kétségbe esve, mert nemrég olvastam, hogy Angliában a tanároknak 42 standardnak kell megfelelniük és ezt az angliai mentoroknak mind ismerniük kell[3]. J Úgy hallottam, hogy Falus Iván vezetésével készülnek a magyar standardok is.

Eddig a tanárokról (kicsit magamról is) beszéltem, de nézzük a tanulókat! Ha a bejegyzésem elején említett kulcskompetenciákat vesszük alapul, ezek ügyében – mindenhol azt halljuk – a magyar gyerekek általában „csehül” állnak, az is nagy kihívás számukra, hogy azokat elsajátítsák. (Bár vannak eredményekről szóló tények a közoktatásban, mint például, hogy a magyar gyerekek sokat tudnak, mennyiségileg, az ismeretek terén vagy, hogy a 4. osztályosok jól olvasnak vagy pl., hogy a SOTE elismert képzőhely – Szivák Judit, IEA mérés) Elgondolkodtató, hogy az Országos Kompetenciamérésben azonban az eredmények 3 év távlatában alig változtak. „Az adott képességszint elérése mindhárom évfolyamon azonos feltételekhez kötött, így nem meglepő, hogy pl. szövegértésből a hatodik évfolyamon azok aránya, akik 2010-ben nem érik el a harmadik képességszintet, 26%, majd ez a szám a magasabb évfolyamokon a képességek fejlődésével természetszerűleg csökken (12%, ill. 11%).”[4]

Ha ezt elfogadjuk, akkor ehhez képest az órán bemutatott dia igen ijesztőnek tűnik. Már az első kompetencián megakadt a szemem. Gyarmathy Éva szerint a kreativitás a tehetség egyik alkotóeleme.[5] És szintén ő mondja, hogy a tehetséges gyerek közel sem olyan gyakori, mint, ahogy azt a pedagógusok vélik, akik a „jó képességű” fogalmát keverik a tehetség fogalmával. Más megfogalmazásban: Garai László gazdaságpszihológus szerint mindenkiben ott szunnyadhat ez a képesség, viszont nem biztos, hogy ki is tud fejlődni. „A kreativitás egy olyan képesség, ami lehetővé teszi, hogy valami olyat találjunk ki, ami még előtte nem volt, ami eltér a megszokottól, de egy olyan jelenség, amely egy szociálpszihológiai struktúrában zajlik, melynek része az iskola mellett a család és a szélesebb értelemben vett társadalom is. A kreativitás azt jelenti, hogy egy tárgyra vagy akár magunkra is másképp tudunk tekinteni, a tárgy vagy magunk identitását is tudjuk változtatni. Az isteni szikra kipattanása ugyanakkor a szakértők szerint nem tanítható, de előállíthatóak azok a feltételek és körülmények, amelyek ennek az esélyét növelhetik.”[6] Tehát a kreativitás megléte vagy meg nem léte igencsak kérdésessé teszi a digitális állampolgárrá válást.

A digitális környezet további tanulói kompetenciáiról – úgy gondolom – a generációk kapcsán már beszéltünk, azok azok, melyeket meg kell tanítanunk a tanulóknak. Ezek, szerintem is tanítható kompetenciák. (kollaboráció, információmenedzsment, kritikai gondolkodás…)

Fejtegetéseim (melyekkel alaposan feltöltöttem blogomat) igazából oda akarnak kilyukadni, hogy a digitális állampolgárság, a digitális „állam” nagyon messzinek tűnik. (utópisztikusnak)

Az ISTE.NEST standardjai kiválóak, és természetesen muszáj, hogy legyenek kitűzött és elérendő célok, mert ha már azok sincsenek, tényleg sehova se jutunk! De egyelőre úgy érzem, hogy még vannak ezekben a standardokban számunkra teljesíthetetlenek. A nagy kérdés az, hogy honnan kezdjük a fejlesztést? Kit neveljünk először digitális állampolgárrá? Mert az órán hallottak alapján is, úgy érzem, hogy a pedagógusoknak inkább megvannak a kompetenciáik (bár náluk is hiányosságok tapasztalhatók), szemben a tanulók technikai tudásával. Hol kezdődjenek azok a képzések, melyek a célok megvalósulásához vezetnek? Hogyan fog történni az attitűd formálása? (tanulónál, tanárnál egyaránt)

Utolsó gondolataim egyáltalán vagy csak nagyon lazán kapcsolódnak fenti gondolatmenetemhez, inkább csak az órán eszembe jutott dolgokat szeretném még itt megosztani.

„A kompetenciák meg nem létéről, nem tehet a technika” – igaz, de a kompetenciák (a kulcs- és digitálisak is) nagyon jól fejleszthetők a technika segítségével is.

„Ameddig egyszerűbb kérdezni és a válaszra várni, mint keresni és megtalálni, addig ne legyenek illúzióink az inf. társadalom ügyében. (Ollé János) – Lehet, hogy a kérdezőnek csak fejlettebb az audiovizuális intelligenciája, és jobban szereti hallani az információkat. Rajta segíthetnek az ilyen jellegű netes információforrások.

Mi lesz azokkal a gyerekekkel, akiknek a hagyományos tolltartója is rendszeresen üres, hiányosan felszerelt? (A hasonlat nagyon tetszett.) Az esélyegyenlőség – esélyegyenlőtlenség (Nahalka) kérdése, hogyan jelenik meg a digitális állampolgárrá válás esetében.

Számomra a szerdai óra ilyen értelemben volt gondolatébresztő és hasznos linkek terén is rengeteget profitáltam. Hogy ki akarom-e próbálni az „összes” közösséget, még nem tudom?

---

[1] Pála Károly : Kompetencia alapú oktatási programcsomagok fejlesztése Magyarországon – Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet 2009. - http://bit.ly/w5cpcm

[2] http://itcafe.hu/cikk/informatika_oktatas_nat_hoffmann_pokorni/a_pletyka_a_legrosszabb.html

[3] Major Éva: Mentorképzés Nagy-Britanniában - http://bit.ly/Apjupb

[4] http://www.kir.hu/okmfit/files/OKM_2010_Orszagos_jelentes.pdf

[5] Dr. Gyarmathy Éva: A tehetség fogalma, típusai és azonosítása, Eötvös Kiadó,

[6] Önkormányzat és közoktatás 2005., A közoktatás fejlesztése szekció - http://bit.ly/y4MfUL