Ez a
bejegyzés arról fog szólni, hogy mit tanultam ezen a héten.
A kognitív architektúra a megismerés
tudományának egyik kulcsfogalma: egy keretrendszer, mely azt feltételezi, hogy
nem csak egyedi képzeteink vannak, hanem ezek rendszert is alkotnak. (Ha
például egy szokásomat megváltoztatom, attól még a szokásrendszerem megmarad.)
Komenczi
Bertalan tanulmánya segítségével, amely a nagy kulturális változásokról is szól,
megtanultam, hogy a kulturális változásoknak korszakai voltak/vannak.
Pléh
Csaba is említi ezt a felosztást, a Természet és a lélek című 2003-as művében. A
felosztás tulajdonképpen Merlin Donaldtól ered. (M. Donald 2003, 2010.) Ő az „elbeszélés”
korszakainak hívja a Komenczi által is említett felosztást.
Az 5
millió évvel ezelőtti kulturális korszakot epizodikusnak hívjuk. Az volt
jellemző erre az időre, hogy tudásszerveződés ekkor még nem volt a főemlősök
között, ismereteik is egyediek voltak. Véleményem szerint információt is csak
periodikusan (néha-néha) adtak át egymásnak. Nyilván akkor, amikor valami
fontos adódott a túlélésükhöz vagy, amikor találkoztak más egyedekkel.
A
következő fejlődési szakasz a mimetikus korszak. A szó jelentése: utánzáson
alapuló. Donald szerint ebben a korban (1,5 millió évvel ezelőtt) a Homo
erectus testtel kommunikált, társas mozgással adta tovább az információkat.
Tehát a tudását lejátszással, utánzással szervezte. Érdekessége,
hogy nem csak a kéz gesztusai, hanem a testtartás, a végtagok és az arc is
kitüntetett jelentőséggel bírtak. Tulajdonképpen itt következett be az
fordulópont az emberré válás folyamatában.
A
mitikus korban (50 ezer évvel ezelőtt) a Homo sapiens már nyelvi, szemantikus
eszközökkel kommunikált. Olyan fogalmi világ jött létre az ember
közreműködésével, mely a nyelvre volt utalva. „A mítosz nem egyéb, mint az
emberi faj őstudásából származó a priori igazságoknak a kor nyelvén való
kifejezése.” [i]
Ekkor még csak mítoszok léteztek és elbeszéléssel adták át a tudást az emberek.
Nem volt külső tároló ennek a tudásnak a tárolására. A Homo sapiens még a „szó
elszáll…” világát élte, memóriájára hagyatkozhatott csak.
Donald
a harmadik nagy kort elméleti kornak nevezte el (a felosztásban modern kornak
hívja ugyanezt). A modern ember korára jellemző, hogy körülbelül 10 ezer évvel
ezelőtt kezdődött és már megjelent a külső tárak rendszere. Nevezetesen az írás
megjelenését említi, és azt mondja, hogy az írással egy külső tudástároló
rendszer jött létre. Az írás által rögzített tudás számos fizikai dologban
jelenhetett meg, korlátlanul, állandóan és mindig hozzáférhetően, és egy olyan
rendszerré vált – és ettől kezdve beszélhetünk szimbolikus elméleti kultúráról
–, mely azután a nevelés fő irányítója lett, amely mintegy fölöttünk, tőlünk
függetlenül létezik.
Komenczi
Bertalan ezt az elméleti/modern kort folytatja a hálózati elnevezéssel. A fenti
levezetésből is egyértelmű, hogy a kommunikáció „hálózativá” válik, elektronikus
úton történik és a tudás szervezésére alkalmas külső tárak is elektronikusak
lesznek.
Számomra
érdekessége a fenti levezetésnek, hogy ezek az elméleti szakemberek a tudás
reprezentációjának változásából egyértelműen az emberi agy fejlődésére
következtetnek és ezt az emberré válás legfőbb jellemzőjének tartják. Az elmúlt
hetekben számos példáját hallhattuk annak, hogy az „új korszakalkotó, kultúrát
befolyásoló” eszközök megjelenésekor sok emberben volt ellenérzés az
eszközökkel szemben, híres emberek tartották egyenesen ördögtől valónak a
technikát. Még Gyarmathy Éva előadásából is (a Digitális Nemzedék Konferencián)
mintha azt véltem volna „kihallani”, hogy az agynak ez a fajta fejlődése (a
külső tárolók igénybe vétele) negatív irányú. Bár ő azt mondta, hogy bizonyos
funkciói az agynak csökevényesednek, más funkciók azonban erősödnek. A két
vélekedés között én ellentmondást érzek. (Hiszen az emberré válás nagyon is
korszakalkotó jelenség, vagy nem? :-))
Evvel
el is érkeztünk a mai, hálózati korhoz, melyben igazi kérdés lehet az, hogy az
új eszközök megkönnyítik-e életünket vagy időgazdálkodásunkban kiszolgáltatottá
tesznek-e bennünket? Sőt, még fontosabb kérdésként felmerülhet, hogy megváltoztatják-e
gondolkodásunkat, netalántán kultúránkat? Tudom, történtek kísérletek ezeknek a
kérdéseknek megválaszolására.
A
modern korban többféle tanulásértelmezési fogalom alakult ki.
Behaviorista értelmezés: elméleti
irányzat, mely az objektív megismerés egyetlen tárgyának a viselkedést tartja.[ii] Az irányzat képviselői
úgy gondolják, hogy egy külső megfigyelő a viselkedésből objektív tartalmakat
tud kiszűrni. A belső működés (érzelmek, stb.) az irányzat szerint, nem fontos.
Két alapvető fogalma ennek az irányzatnak: az inger és az arra adott válasz. John B. Watson az elmélet megalapítója. Egyik
korai képviselőjének tartják Pavlovot is. Ha az oktatás szempontjából
vizsgáljuk a kérdést, akkor a tanulás eredményessége attól függ, hogy milyen
válaszokat adunk bizonyos ingerekre. Vagyis a diákok azt tanulják meg, amit
tanítunk nekik. Az instrukciós pedagógia is például ide tartozik. Persze azért
az instrukció a pedagógiában nem valami mumus, hiszen az utasításnak nagyon is
nagy szerepe van egy pedagógiai folyamatban. Gondoljunk csak a motiválás –
intruálás – visszajelzés hármas egységére. A modern pedagógiában beszélnek RJR
modellről, mely ráhangolódást - jelentésteremtést - reflektálást takar, de ez
egyáltalán nem áll távol a fenti hármastól. Vagy ha a KIP programot nézzük,
melynek jelentése: Konstruktív Instrukciós Program – a már említett
helyőkeresztúri, példa értékű oktatási intézmény programja -, láthatjuk, hogy
az instrukció nem pejoratív értelmű szó. Persze a mérték – mértékletesség nagyon
fontos tényező, csakúgy, mint sok más esetben is.
 |
| babygirl.hu |
Kognitív értelmezés: a
pszichológiában a kognitív elmélet a viselkedést vizsgálja (a normális és
sikeres cselekvéseket). Az egyén világról alkotott képe, elméjének szerveződése
a vizsgálat tárgya. A kognitív pedagógia egy darabig a fejlesztő pedagógusok
kedvenc fogalma volt, mára már azért ennél elterjedtebb, fejlesztő oktatást
értünk rajta. A tanulási folyamatot vizsgálja, egészében. A pedagógus a tanítás
során megismerési folyamatokat idéz elő és ebből lesz a sajátosan szervezett és
tervezett megismerés. Ahogy azt a dián is láttuk, további jellemzői, hogy
rendszerbe szervezett információkat dolgoz fel a tanulási folyamat, az új
információknak köze van a tanuló előzetes tudásához, különböző technikákat,
módszereket használ a pedagógus a folyamat során. Többet is megtudhatunk erről
a pedagógiáról Csapó Benő könyvéből.[iii]
A konstruktivista pedagógiáról azt
hallottuk (és a Wikipédia is ezt írja), hogy Magyarországon kevésbé elterjedt.
A ’80-as évek elején alakult ki ez az irányzat, mely szerint a tanulás és a
tudás komoly belső folyamatok eredménye. A konstruktivisták élesen elutasítják a
behaviorista elméleteket. Nagy jelentőséget tulajdonítanak a befogadó előzetes
tudásának. Annyira, hogy például azt mondják, hogy ha a feldolgozandó tananyag
az előzetes tudással szöges ellentétben áll, akkor, gyakorlatilag gátolt a
tudáskonstruálás. Képviselőire jellemző, hogy a frontális munka helyett a
kiscsoportos oktatást preferálják.[iv] A tanulás
problémamegoldás során történik. Jelentős szerepe van a vitának, az ütköztetéseknek.
Nem tananyagközpontú. hanem problémacentrikus ez az oktatási folyamat. „A felhasználók részéről egyre inkább az
intellektualizáció és a személyes igények alapján történő testre szabás igénye
fogalmazódik meg, a hagyományos behaviorista tudáselméletre épülő pedagógiai
paradigmát pedig kikezdik a konstruktivista és újabban a konnektivista elméleti
alapokon nyugvó pedagógiai irányzatok.”[v]Bessenyei
István ezt a Moodle keretrendszer és az e-learninges felületek bemutatásáról
szóló írásában mondja.
A
tanulásértelmezések során történt-e paradigmaváltás? Azt olvastam az egyik dián,
hogy csak akkor kerül sor paradigmaváltásra, ha az előző rendszer már nem
alkalmas magyarázatokra. Egyelőre ilyen folyamatról nem beszélhetünk. Ezért van
az, hogy a különböző tanítási - tanulási formák egyszerre vannak jelen az
oktatásban, és sokszor szinte összeütközésben állnak egymással. Például az
e-learninges tanulás nem jelent paradigmaváltást. Nem lehet bebizonyítani, hogy
valóban sikeresebb, mint társaik.
A konnektivizmus: Bár
egy egész óra fog ezzel foglalkozni a következő alkalmak egyikén, azért az
elméleti sorba ez is beletartozik. Tanulóközpontú, hálózati szemléletű tanulási
forma a digitális világban, melyben a
tanulás magában foglalja az emlékezést, motivációt, gondolkodást, elvonatkoztatást,
metakogníciót. Egy feladatmegoldás tervezése, a megértés ellenőrzése, a
végrehajtás értékelése mind beletartozik. A visszajelzésnek fontos szerepe van a
tanulásban. A megtanult mennyiség függ a tanuló befogadóképességétől és a
tanulásba fektetett energiától, valamint a feldolgozás mélységétől (Craik &
Lockhart, 1972; Craik & Tulving, 1975), és a tanuló meglévő
tudásszerkezetétől (Ausubel, 1974).[vi]
Web2.0 lehetőségeinek/eszközeinek alkalmazása/használata a tanulásban.
Kapcsolatokra épülő tudásmegosztás (Kulcsár Zsolt).
Összefoglalva: A behaviorista
tanulás észrevehető változást okoz a viselkedésben, külső környezeti hatások
okozzák. Kognitív: a tanulás belső folyamat. Konstruktív: a tanulók saját
személyes valóságuknak megfelelően értelmezik az információt és a világot. Konnektív:
tanulóközpontú, hálózati szemléletű tanulási forma a digitális világban.
Komenczi
Bertalan írt Informatizált iskolai
tanulási környezetek modelljei című írásában (itt
található meg) a komplementer tanulási környezetekről. Ez az ő szemléltetésében
azt jelenti, hogy ellentétpárokban fogalmazza meg a hagyományos tanulási
környezet és a konstruktivista környezet jellemzőit. A cikk és a felvetések
helytállóak, a szerző trendeket próbál felvázolni. (Az más kérdés, hogy az oktatás
gyakorlati megvalósítói, a pedagógusok valóban trendeket látnak-e benne?)
Komenczi felhívja a figyelmet, hogy a fogalompárok egymás kiegészítői és nem
egymással szemben álló fogalmak. Az ellentétpárok vizsgálatát a szerző
innovatív iskolákban el is végezte és diagramon ábrázolja, hogy a fogalompárok kapcsán
a pedagógusok milyen elmozdulást várnak. Az innovatív iskolák pedagógusai
természetesen a legtöbb kérdésben azt vélelmezik, hogy a konstruktivitás irányába
fog elmozdulni a helyzet. A két kérdés, amelyben nagyon kicsi az elmozdulás a
tanulócsoportok összetételére és az iskolák közötti „távolságok” eltűnésére
vonatkozik. A cikk legjobb részei azok, melyekben külföldi és magyar IKT-s jó
gyakorlatokat vázol a szerző,.
A tanulási környezeteket tartalmazó dián olvasható
az inspiráló társas kapcsolatokra építő tanulási környezet kialakítása, ehhez
kapcsolva az LCMS környezetek (Moodle) és a Facebook, az instruktív felületek
létrehozása (naplózás, formatív értékelés) és a kompetenciafejlesztés
környezetei. Mindegyik fogalom igazából a számítógéppel támogatott oktatáshoz
kapcsolódik (digitális világhoz). Nekem ehhez a diához szorosan kötődik a
Korszerű tanulási környezetek tervezése című is. Ezen a következő fogalmak
szerepelnek: tanulóközpontú, tudásközpontú, értékelésközpontú és közösségközpontú
tanulási környezetek.
Ezen fogalmak felsorolása után el is hagyom az e
heti elmélet összefoglalását. Ezeket a diákat olvasva számtalan saját
gondolatom is támadt.
A fenti elmélet a módszertani megújulást általában a
digitális világ oldaláról, az IKT-s technológiák felől közelíti meg. 2000-ben,
amikor elvégeztem a Lépésről lépésre képzést, hogy módszertanilag megújuljak és
új, színes didaktikai módszereket is alkalmazni tudjak tanításom során, akkor a
számítógép oktatásban való alkalmazása még nem nagyon volt elfogadott. De a
tanulási környezet újfajta szervezését már akkor is tanították. Volt jó pár
innovatív pedagógus, aki ezt meg is tanulta. (De ez akkor még reformpedagógiának
számított, ma pedig - mélységes megdöbbenésemre – egyetemeken oktatják, mint
valami új módszert.) Tehát a tanulási környezet inspiráló legyen, építsen a
társas kapcsolatokra: ez nálam azt jelentette, hogy a tantermet tevékenységközpontok
szerint rendeztem be. Volt természettudományos, irodalmi, képzőművészeti, stb.
tevékenységközpont. A padok csoportokba rakva helyezkedtek el. A
tevékenységközpontokban az adott tudományterülethez tartozó számtalan eszköz
megtalálható volt, amit az iskola és a szülők segítségével szereztünk be. A
központokat polcrendszer választotta el egymástól és első osztályban (az
olvasástanulás miatt) mindennek felcímkézett neve volt. A gyerekek nagyon
szerették. Hát még a beszélgető – játszó szőnyeget. A központokban és az egész
osztályban valódi közösségi élet folyt, sőt a szülők is bevonásra kerültek. Kooperatív,
adaptív csoportmunkában dolgoztak a gyerekek és egy évben legalább 3 projektet megvalósítottunk.
Ez 12 évvel ezelőtt kezdődött és most is, bár már egy kicsit átalakulva, így
zajlik osztályomban az élet. Szóval csak azt akarom ezzel mondani, hogy nem
csak a digitális világban kell és lehet megvalósítani az oktatás megújítását.
 |
| 2.b 2012. |
De, mert elkötelezett vagyok az IKT-s technológiák oktatásban
való alkalmazása iránt, ezért alakult át a fenti módszer úgy, hogy „szereztem”
egy digitális táblát. Ez életünk szerves része lett. Egyelőre még az internetes
közösségi tanulást nem próbáltam ki (ami késik, nem múlik), de a
tevékenységközpontok működésébe bevontam a netet is. Természetesen, a ma olyan
üdvözítően újként prezentált oktatási – szervezési módszereket továbbra is
alkalmazom (kooperativitás, adaptivitás, inklúzió, projektmódszer,
reflektivitás).
És még egy gondolat mai írásom végére, melyet egy
mondat váltott ki, ami nagyon megütötte fülemet az előadás alatt: Az
egyetemeket egyáltalán nem érdekli, hogy ki, milyen tudással érkezik. Az a
kisebbik baj, hogy nem adnak érte kreditet, de fel se térképezik, hogy „ki, mit
tud”. (Eközben persze oktatják, hogy mennyire fontos a tanuló előzetes tudása!)
Én most, ebben az utolsó félévben a fent említett módszereket tanulom újra, és
nem a gyakorlatban! Kő kemény elméletet hallgatok, nem kevés negatív felhanggal
(jelesül, hogy a pedagógusok „nem nyitottak a módszertani megújulásra”) abban a
témában, amit már 2000 óta „művelek” a gyakorlatban. Szerencsére óralátogatások
is lesznek, melyeket nagyon szeretek, mert a kollégáktól nagyon jól lehet
tanulni, de higgye el a kedves olvasó, hogy az egy kínszenvedés, amikor például
úgy kell a KIP programot végighallgatnom, mintha még sosem hallhattam volna
róla. (Arról már ne is beszéljünk, hogy ennél sokkal korábbi nevezetes
kezdeményezések is voltak, melyeket a képzésen meg sem említenek!)
Mondhatnám ez pont olyan rossz érzés, mint az,
amikor digitális bevándorlónak címkéznek, pusztán a korom miatt. :-)
Tehát, ha nagyon sarkos akarnék lenni, 12 évig
senkit sem érdekelt, hogy vannak igen jó módszertani kezdeményezések, most
viszont olyan, mintha 2012-ben találták volna fel a spanyolviaszt. (Ezt már
egyszer a kompetencia alapú TÁMOP pályázatok kapcsán megéltem.)
És
még egy gondolat a bejegyzés végére, egy szintén az előadáson elhangzott
mondathoz: Mire jó nekünk a csoport munka? Én úgy vélem, hogy az életben pont nem
egyedül kell majd boldogulniuk tanítványaimnak, hanem a legtöbb munkahelyen már
követelmény a teamben való dolgozni tudás. Tehát erre jó a csoportmunka!
(Persze csak az igazi, jól átgondolt, jól megszervezett és már kicsi korban
elkezdett.)
 |
| 2.b 2012. |
Pléh Csaba, Kognitív tudomány, http://www.cogsci.bme.hu/csaba/cikkek_magyar_kognit.htm
Pléh Csaba: Természet és a lélek, Osiris Kiadó, Budapest, 2003. http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/termeszet-lelek-pleh/adatok.html
[i] Kodolányi
János Veres Péterhez írott leveléből, 1954. http://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%ADtosz#cite_ref-0
[ii] http://hu.wikipedia.org/wiki/Behaviorizmus
[iii] Csapó
Benő: Kognitív pedagógia, Bevezető, 1992. www.staff.u-szeged.hu/~csapo/kognbev.htm
[iv]http://hu.wikipedia.org/wiki/Pedag%C3%B3giai_konstruktivizmus#Konstruktivizmus_a_gyakorlati_oktat.C3.A1sban
[v]Bessenyei
István – Tóth Zsolt: A konstruktivista oktatás környezete és a Moodle, Sopron,
2008. http://www.ittk.hu/netis/doc/textbook/bessenyei_toth_moodle_hun.pdf
[vi] Vida
Andrea: E-learning 2.0, Tapasztalatok a Moodle keretrendszerről, SZTE BTK Kari
Tudományos Nap, Könyvtártudományi Tanszék szekciója.. 2009. április 29.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése