KONNEKT - Konnektivizmus

www.crescendo.hu

 Ezen a héten nem tudom, hogyan fogok rendet teremteni kavargó gondolataim között, mert be kell, hogy valljam ez az óra erős érzelmi hatással volt rám. Ki hinné, hogy egy kis elmélet mekkora bajt tud okozni. A kurzus során már többször is éreztem, hogy valami gond van (mondhatjuk, hogy velem), de ezt az órát most a „szívemre vettem”. Lehet, hogy azért, mert most egészen konkrétan rólunk, a Konnekt csoport munkájáról is szó volt, és – bár Tanár úr többször is elmondta, hogy senki ne vegye magára, amit a csoportról jelez vissza -, én nem szeretek valamit „rosszul” csinálni. Az egyik lejegyzett gondolatom éppen az volt, hogy ha ezt az elméleti órát halljuk először, akkor megpróbáltam volna az elmélet birtokában jól csinálni a gyakorlatot. (Bár akkor talán nem lett volna spontán és kutatható a folyamat.) Sajnos azonban az elmélet ismeretében azt kell, hogy mondjam, hogy a konnektivizmusra sem a munkám jellegéből kiindulva, sem személyiségemből adódóan nincsen szükségem.

Azért, mert, kicsiket tanítok, formális keretek között, bár reménykedem, hogy osztályomban megvalósul a nyílt oktatás, de ez még csak egy feltétel a sok közül.

És talán azért is, mert ha lenne olyan téma, melynek feldolgozása során új tudást tudnék létrehozni (bár ez se biztos), nem valószínű, hogy abban a témában mondjuk egy 100 fős konnektivista csoport alakul majd a neten. Lehet, hogy kishitű vagyok, de szeretem ezt inkább realitásnak hívni.

Azonban a szerdai előadásból egészen biztosan megtanultam, hogy mi az a konnektivizmus. Elfogadom, hogy nem tanuláselmélet. (Bár Kulcsár Zsolt a 4. tanuláselméletnek hívja, tehát van, aki így vélekedik erről.) Hiszen valóban nehezen általánosítható, és csak bizonyos „köröknek” lesz majd megfelelő tanulási forma. (Egyelőre el sem tudom képzelni, hogy kiknek.) Nagyon jó lenne megismerni azt a néhány jó gyakorlatot, melyből kiindult az elmélet!

Tehát a konnektivizmus a hálózatelmélet oktatásban való alkalmazása. George Siemens és Stephen Downes alkották meg a fogalmat, Connectivism and Connective Knowledge című művükben. (Wikipédia) Jellemzői, hogy a tanulás skálafüggetlen hálózatban történik (Barabási-Albert László kutatta ezeket a hálózatokat; ő és tanítványai alkották meg a Barabási-Albert modellt), befolyásolja a kapcsolatok mélysége, erőssége, a gondolkodás az adaptív mintázatok alapján szerveződik, az információátadás kapcsolódási pontokon keresztül történik, az információ csere informális és horizontális. Jellemzője továbbá még a sokoldalú eszközhasználat, a fogalmak rendszerezése (térképek, blogok, twitter, közös dokumentum), a tudásátadás és új tudás konstruálása.

Ide illik Vida Andrea WEB2.0 meghatározása (valahogy így képzelek el egy konnektivista csoportot a meghatározások alapján): „Web2.0 együttműködés teljesen ismeretlen emberek között is. - pl. a Leonardo-projectben: hasonlóság-alapú kapcsolat, nem hogy vadidegen, de még csak nem is egy országbeli tanulók között. Annak alapján kerülnek egy csoportba, hogy mi a közös érdeklődésük, milyen témát választottak egyéni kidolgozásra.” Természetesen ebben a meghatározásban még közel se teljesül az összes skálafüggetlen hálózati kritérium.

A Hype-görbe az új dolgokkal kapcsolatban az emberi reagálást kifejező diagram. Az új módszertan (mert ez is el tudom fogadni) esetében egyelőre ennek mélypontján járunk, amikor is a kezdeti lelkesedés után sokan azt vallják, hogy ez a módszer semmire sem jó, és a jó gyakorlatok száma sem növekedett a kezdetek óta. Bevallom őszintén, hogy az előadás során én is a „szakadékba zuhantam”, most úgy érzem, hogy számomra egy cseppet sem hasznos ez az új módszer. Pedig annak idején éppen azért léptem be a nyílt csoportba, mert fantáziát láttam benne. Érzéseim ilyetén alakulásának több oka is van, nem a Hype-görbe az okozója.

Tanár úr felhívására megvizsgáltam, hogy az a jó gyakorlat, mely Madách Az ember tragédiája művének online feldolgozására készült, vajon konnektivista-e. Hát nem tudom (inkább nem). A tanárnőnek, aki létrehozta a csoportot facilitátori szerepe volt, melyet más tanulókkal is megosztott, az értékelés is többféleképpen történt és nem csak a facilitátorok értékeltek, hanem a tanulók is egymást, de a projekt végén mégiscsak szummatív értékelésre került sor. A csoport viszonylag kis létszámú volt és tagjai abszolút ismerték egymást. Csak a Facebookot használták, nem a felsorolt sokféle eszközt. Nem alakultak ki vezetők a csoportban, de úgy vélem, hogy új tudást sem hoztak létre. Ennek ellenére – akármilyen elmélettel is illetjük – remek jó gyakorlat volt!

Az elmélet fejtegetése után néhány saját gondolatot szeretnék megosztani.

Elfogadom, hogy a közoktatásban, főleg az általam tanított korosztályban nincs helye a konnektivista módszertannak. DE! A tanár facilitáló szerepe a közoktatás módszertani megújulásában is megjelenő (és alkalmazandó) fogalom. (Vagyis jó volna, ha a hagyományos tanárszerep efelé mozdulna el.) Már a közoktatásban is megjelent az az elképzelés, hogy a külső motiváció alkalmazása helyett a tanulók belső (még kicsi korban meglévő) motivációjára kell alapozni. Ezért ügyelni kell arra, hogy minél kevesebb külső „behatás” érje a gyerekeket. Ne a jegyekért, a piros pontokért és egyebekért tanuljon, hanem a belső késztetés miatt. (Elméletileg ezt erősítenék a jól megfogalmazott formatív értékelések és ezt gyengítik az állandó szummatív becslések.) Ennek az elképzelésnek a megvalósulását azonban – én is jól látom -, nagyon nehézzé teszi a jelenlegi közoktatás versenyszellemű és szelektáló volta.

Remek elképzelése a konnektivista elméletnek, hogy az egymástól való tanulás a kapcsolódási pontokon keresztül, szinte egyenrangúan történik, az információcsere informális és horizontális. Tehát, akkor csak annak érdemes konnekt csoporthoz kapcsolódnia, aki egy témában elég jártas, hogy nehogy abba a helyzetbe kerüljön, hogy nem tud a közös tudáshoz hozzátenni. Ráadásul ez a közös tudás nem lehet valami „összerakott”, rendszerezett dolog, hanem új tudásnak kell konstruálódnia. Már a szakdolgozatom megírása előtt, közben és után is az volt a véleményem, hogy abban a témában, amit választottam nem tudok új gondolatokat megfogalmazni. (Vagy abban nem lesz köszönet.) A legszívesebben úgy reagáltam volna, hogy meg sem írom. (Nem lustaságból, ezt el kell hinnie mindenkinek.) Azt nem tartom új tudás létrehozásának, hogy a már meglévő szakirodalmat egy új konstrukcióba tudom rendezni, és magamat pedig nem tartom alkalmasnak arra, hogy ehhez az „átrendezéshez” még saját, releváns gondolatokat is illesszek. Ennek a gondolatnak mentén haladva (mely, lehet, kishitűséget – vagy csak realizmust(?) tartalmaz), úgy vélem, hogy a konnektivista csoport is csak valamiféle tudásban „elit” csoportnak való (mert az új tartalom létrehozása követelmény, erre viszont sokan nem képesek).

Elgondolkodtam azon, hogy egyszer – egyszer úgy éreztem, hogy a Konnekt csoportban körém szerveződtek az emberek. (Jó, ez nem sűrűn fordult elő :-)) De ez is csak akkor volt, amikor a hivatásomról beszéltem (mert talán ahhoz értek). Jó-jó, mondhatná valaki, lehet, hogy csoporttársaim új „tudást” kaptak néhányan blogomat, kommentemet olvasva, de ez a tudás a konnekt csoport tematikája alapján egyáltalán nem volt releváns. Vagyis tőlem senki nem kapott semmit. Valahogy úgy érzem, hogy ha ötletszerűen, az egymásra reagálás során vetődnek fel újabb és újabb fogalmak, abból még nem biztos, hogy lesz valami új. És ha lesz is, ki az, aki felhívja a figyelmet arra, hogy nagyon jó úton jár a csoport vagy, hogy éppen vakvágányon jár, ha nem lehet senki kitüntetett szerepben? Vagy ez olyan „vak tyúk is talál szeget, immán…” effektus?

A csoportdokumentumról: ugye ott is új, hozzáadott tartalomnak kell képződnie. Vagyis a „nagy jegyzet” nem jó! Pedig már felcsillant a szemem, hogy majd olyan szakirodalmat írok bele, melyet még senki sem említett, egy kicsit magyarázva annak fogalmait. De a Twitter kapcsán is hallottuk, hogy a sok „összeszedett” és megosztott link elrontja a Twitter funkcióját. Inspiratív és dinamikus gondolataimtól azonban mentsen meg az isten mindenkit!

Tehát, fenti fejtegetéseimet lezárva ennek alapján úgy érzem, hogy a konnektivizmus nem az átlagembernek való. Akkor hogyan fogják majd alkalmazni a felnőttoktatásban? Szűrik majd az átlagon felüli okosokat és csak azoknak szerveznek, akik között biztos, hogy új tudáskonstrukció jön létre? Vagy lesznek kudarcos konnekt csoportok?

Egy biztos: én majd az álkonnektivista csoportszervezéssel is beérem saját gyakorlatomban, és az új eszközök felhasználásával, tanári facilitátori szereppel, megszervezem a gyerekeket egy-egy téma feldolgozására. De ez még a jövő zenéje.

Végezetül kérem a kedves és nagyon okos csoporttársaimat nehogy bármin is megbántódjanak a fent leírtak kapcsán. A blog nem kritika volt; a konnektivizmus kritikáját meghagyom másnak,  a csoportot meg nem is lehet kritikával illetni.

Igazából én egyáltalán nem vagyok a csoportba való, két okból sem: Egy, hogy elkövettem minden hibát, amit Tanár úr a csoporttal kapcsolatban kritikaként elmondott (változó aktivitás, a produktivitás hiánya, sok redundáns tweet, FB-on kevés külső link, kettő, hogy én nem kapok érte osztályzatot, kreditet. (Bár talán kitartásom, belső motivációm meglétét jelzi.)

A bejegyzést azonban optimistán fejezném be: akár teljesültek, akár nem a konnektivizmus elvárásai a Konnekt csoportban, én szeretek ott tanulni, kedvelem sok okos csoporttársamat (bár evvel már kitüntetett szerepbe helyezem őket és elköteleződöm) és az a legjobb, hogy néhányan (tudatosan vagy sem) még arra is képesek, hogy a kirobbanni készülő vitáról „tovább tereljék” a figyelmet. Mert, ugye engem a vita nem inspirál!

www.pszi-fi.hu

Felhasznált irodalom:

Kulcsár Zsolt: Konnektivizmus a gyakorlatban, http://www.slideshare.net/kulcsi/konnektivizmus-a-gyakorlatban-presentation

Ollé János: A hálózatelmélet oktatási alkalmazása: a konnektivizmus, http://www.slideshare.net/ollejanos/a-hlzatelmlet-oktatsi-alkamazsa-konnektivizmus

Vida Andrea: E-learning 2.0, Tapasztalatok a moodle rendszerben, Szeged, 2009. http://bit.ly/IfPcno