A Hype-görbe felszálló ága

Forrás: Wikipédia

Ez a hét, az e heti tanulnivaló igazi mélypont volt, hiszen a téma feldolgozása során kiderült, hogy miért volt furcsa érzésem olyan sokszor, mióta beléptem a csoportba.

Sokan írtak 1. bejegyzésükben a motiváció kérdéséről, sőt a saját motivációjukról. Az én motivációm nagyon érdekes, amúgy az életben nagyon sokszor jellemző volt rám ez a viselkedés. Régóta követem a Pedagógia- Online-on zajló eseményeket, így értesültem annak idején a Tanítás tanulás virtuális környezetben című kurzusról, mely Ollé Tanár úr nevéhez kötődik. Azt a kurzust „elvégeztem” és nagyon tetszett. Valószínűleg ezen a csatornán értesültem a nyílt KONNEKT csoportról is. Elég volt a Tanár úr neve és máris csatlakoztam. Az elején nagyon sokan voltunk, olyan nevek is megjelentek, akiket „ismertem” különböző konferenciákról és az előzőleg említett kurzusról.

Azután kiderült, hogy mi mindent kell tejesíteni, majd fogyatkozott a létszám és már valóban csak az MA-s hallgatók maradtak. A követelményektől elborzadva és a „kakukktojás” szereptől megijedve 2 egész napon keresztül gondolkodtam, hogy kilépek a csoportból. (Még a legelején.) Főleg, hogy ott volt a szakdolgozat „rémálma” is. Aztán működésbe lépett a reflex: ha elkezdtem, végigcsinálom. Sajnos kevés dolgot hagytam ott az életben, amit nem szerettem csinálni, mert működött ez a „belső kényszer”.

Szóval a motivációról ennyit. Vajon a rosszul értelmezett „kötelességtudat” az valamiféle belső motiváció.

Továbbra is azt mondom, hogy ha a csoportról és az ilyen jellegű csoportok működéséről tanultunk volna először, megpróbáltam volna jól (vagy úgy) csinálni. A tananyag felépítésével kapcsolatban ennek ellenére nem lehetnek kifogásaim, hiszen a tematika teljesen világos és egymásra épülő volt.

Sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy a sok első blog elolvasása után, sőt a felkínált ustreames előadások meghallgatása után sem tisztult még ki a kép konnektivizmus ügyben. A kitisztulás az lenne, ha a legtöbb kérdésemre választ kaptam volna, és ha mondjuk, legalább 1-2 állítás mellé oda tudnék állni. Mert a tanult formából úgy látszik, hogy nem nekem való ez az oktatási módszer, sem szervezőként, sem résztvevőként, de a többletként meghallgatott elmélet szerint azonban vannak „könnyítések”. Például a Bessenyei István által felvázolt 120 fős konnekt csoportban nagyon is felfedezni véltem az állandó külső motiválást. Lehet, hogy azért „érzek” így, mert maga a konnektivizmus sem egy letisztult módszer.

Kíváncsian várom az Ollé tanár úr által szervezett beszélgetést, (A konnektivista oktatásmódszertan lehetőségei a felsőoktatásban), ahol a témában jártas szakemberek is ott lesznek. Én ugyan sosem tanítok majd a felsőoktatásban, de hátha a beszélgetés „megvilágosít”.

Amitől mégis a Hype-görbe felszálló ágán vagyok, hogy az eheti bejegyzésekben sok olyan gondolatot olvastam, ami tetszett.

Például a közös dokumentumról. Teréz felvetésére még sokan nem reagáltak, de ha a közös dokumentumnak a „közös tudást” kell tartalmaznia, akkor a monumentális jegyzet funkció mellett valóban meg kell jelennie benne reflexióinknak is. Az már más kérdés, hogy gondolatainkkal, kételyeinkkel vajon feltaláljuk a spanyolviaszt? (Ezt 2 bejegyzésben is olvastam.) Én nem bánom egyébként a sok felhalmozott információt, mert így legalább egy helyen tárolódik az a sok minden, amit a hosszú hetek során „összetanultunk”.

Azután tetszett a Kulcsár féle 9 alapelv, vagyis az arra adott reflexiók. Főleg ez a rész: „Iteratív – ismétlő. Igazából ezt az elvet nem értem igazán. Arra reflektál, hogy ugyanarról a témáról sokan beszélünk önállóan (blog), majd közösségben is (kommentek)? A kommentek sűrűsége segítené a fókusz megtalálását? (Tényleg kérem, hogy segítsetek/segítsenek ennek értelmezésében!)” Hiszen sokunknak, a kezdetektől fogva gondunk van azzal, hogy hogyan fogunk sok helyen számos különböző gondolatot leírni. (Tehát ismétlés kizárva.) De ez az alapelv talán tényleg azt mondja, hogy „ismétlés a tudás anyja”. Számomra érdekes, hogy sok hasonló blog születik egy – egy témában, néha annyira egyet gondolunk, hogy a bejegyzés szerkezete is hasonló. Szerintem ez kissé unalmassá teszi a dolgot. De, ha 120 ember munkáiból válogathatnék? Ott nagyobb lenne az „eltérési” arány? Vagy ez valóban így jó, ahogy van?

Sok bejegyzésben megjelent a Twitter használat helyessége és helytelensége. Én elég sok, nem csak csoportbeli embert követek, de a legtöbben linket osztanak meg. Talán ők sem jól csinálják? :-) Egy jó és hasznos link nekem relevánsabb, mint egy leírt gondolat. (Minősítés nélkül.) Bár, amikor először próbáltam a Twittert, akkor próbáltam azt a gyakorlatot követni, hogy egy konferenciáról „tudósítottam”. Vajon volt rá érdeklődő? Akit érdekelt az esemény, az ott volt vagy megnézte felvételről a legtöbb előadást.

Tetszett az egyik blogban a „csomópontokkal” kapcsolatos dilemma. Vagyis, ha a csoporttagok csomópontok köré szerveződnek, azokból nem lesz kitüntetett szereplő? Legalábbis egy kis időre? Vagy az nem baj, majd átrendeződik? De Bessenyei István éppen azt mondta, hogy a 120 tanáros kísérletben külső motivációval erősítették ezeket a „csomópontokat”.

kisvilag.blogspot.com - Ez olyan szép!

A következő blogban a személyes történet fogott meg. Írójának már volt kapcsolata ezzel a módszerrel és, ha jól értettem, először „megfutamodott”. De ebben a csoportban mégis, újra kipróbálta és végigcsinálja. Rosszul értelmezett „kötelességtudat”? :-) Vagy a külső motiváció (szummatív értékelés)? Nem hiszem.

A néhány pesszimista bejegyzés mellett volt kifejezetten lelkes, optimista is. Záró mondata így szólt: „Így elképzelésem szerint a konnektivizmus képes lenne jelenlegi szintjéről magasabb fokra kerülni, hatékonyabban beépülni a tanulási folyamatokba, miközben talán számos tanuló számára teremtenék meg a sikeresség érzetét abban, hogy képes tanulmányát saját motivációjával és érdeklődési körének megfelelően eredményesen irányítani.” Így kellene gondolkodnom, és bevallom a mondat inspirálóan hatott rám, hiszen, ha a módszer valóban nincs még „kőbe vésve”, akkor miért ne lehetne (természetesen a tudomány szabályait betartva), a saját képünkre formálni?

És egy másik optimista bejegyzés: „A konnektivizmus több mint egyszerű E-learning, vagy távoktatás. Itt csoportos tudásteremtés jön létre. Vagyis tudásszerzés, tudás feldolgozás, tudás megosztás, és tudásalkotás. Ideális esetben így olyan mértékű hatékonyságra tehetünk szert, mely egyébként egyetlen tanulásmódszertan esetében sem valósulna meg.” Ez a blog csoportunk munkájáról is nagyon kedvezően nyilatkozik, biztosan ezért, nagy lelkesedéssel olvastam. (Föl – föl a Hype – görbén!) Persze a leírtakkal kapcsolatban (NEM a csoport munkájával szemben) még mindig szkeptikus vagyok. Megvalósulhat-e egyáltalán a sztenderdek alapján ez az idillikus kép?

Bocsánat a fenti szó szerinti idézésekért, de én magam nem tudtam volna így leírni ezeket a gondolatokat!

Végül az utolsó gondolatok, szintén egy nagyon jó blogból:

Az egyik arról szól, hogy a konnekt egyik jellemzője, hogy a cselekvő tudás, vagyis a tanulás a tanulón kívül lehet. Erre mondta azt Kaszai Pál, hogy a vizsgán a diák nem mondhatja, hogy tanár úr a tudásom a barátomnál van. :-) Azt próbálta evvel bizonyítani, hogy a jelenlegi felsőoktatási rendszerben (például) ezért is nehézkes ennek a módszernek az alkalmazása. Ez az előadás 2010-ben zajlott, jó volna tudni, hogy a hozzászólónak azóta mi a véleménye erről a kérdésről.

A másik gondolat, amiről azután el is beszélgettem a szerzővel, hogy vajon jó motiváció lehet-e, ha két rossz közül kell a kevésbé rossznak tűnőt választani. Még, ha az egyikről esetleg a választás után kiderül, hogy nem is olyan rossz. Leszögeztük, hogy éppen ezért nagyon fontos a magas belső motiváció. Evvel a gondolattal „beleharaptam bejegyzésem elejébe”, megerősítve a „minden mindennel összefügg elméletet”, így most abba is hagyom gondolataim további fejtegetését! :-)

Elnézést, hogy nem emeltem ki minden bejegyzést, nem állt szándékomban csomópontokat képezni! :-)