Más szemszögből a digitális nemzedékről

Blogom második lapján írtam a Digitális Nemzedék Konferenciáról, de ott a konferencián történtek alapján közelítettem meg a témát.

A kurzus szerdai előadása a témakör elméleti részét képezte. (Már az Oktatás- Informatikai Konferencián is élvezettel hallgattam a fiatal előadót, Tóth-Mózer Szilviát.)

Első gondolatom a témában az, hogy miért is kell ennyire karakterisztikusan meghatároznunk ezt a nemzedéket? Mert problémát okoznak, és úgy gondoljuk, hogy megnevezésükkel, tanulmányozásukkal közelebb kerülhetünk a problémák megoldásához? Vagy félelmeinket akarjuk oldani úgy, hogy megismerjük őket? (Reménykedem.)

Egy nagyon jó blogban olvastam:

„A különböző kategóriák érzékeny határvonalat jelölnek két nagyobb csoport között, és jelenleg talán finomításra szorul a körülírás. Természetesen kényelmes a már meglévő, egyre több kutató és neveléstudománnyal, pedagógiával foglalkozó szakember által ismert kategóriákat használni bizonyos jelenségek beazonosítására, de a tapasztalat azt mutatja, hogy ezek a kifejezések érzelmi alapon több pedagógust megérintenek (bántanak).” (http://levaidora.hu/?p=443)

Bár saját kis környezetemben sem szeretik pedagógus társaim, ha „kategorizálják” őket, a „bevándorló” kifejezés ellen még nem éltek kifogással. A diákok „bennszülöttségét” azonban, úgy tűnik, időnként nehezen viselik.

Második gondolatom: Miért beszélnek és gondolkodnak néhányan úgy (és most nem a témával komolyan foglalkozó szakemberekről beszélek, hanem a „köznyelvről) az utánunk jövő generációkról, mintha az "égből pottyantak" volna? Hiszen ha a mai X generáció nem tette volna lehetővé gyermekeinek, hogy korán hozzájussanak a fejlett technikai eszközökhöz, melyek elősegítették Y, Z generációvá válásukat, most nem lenne miről beszélnünk. (Vagy, ahogy Dr. Hanczár Gergely írta "szatírájában": néhány pedagógus most azon háborogna, hogy a gyerekek amőbáznak az óráján, nem azon, hogy Facebookoznak.)

Az pedig, hogy a fejünkre nőttek... Hát, gondolkodhattunk volna előbb is!(?) És, hogy miben nőttek a fejünkre?

Továbbá az a cseppet sem tudományos gondolat gyötör, hogy ki alkotja ezeket a kategóriákat? És ki tölti meg “érzékenységet érintő” tartalommal? (Mármint, hogy melyik generáció? :-)) Nem az a gond, hogy az idősebb generáció meg akarja ismerni (alaposan) az utána következőt, de a “generációkutatások” után, ha már sok kérdésre elméletben választ kaptunk, akkor nagyobb hangsúlyt kéne kapnia a gyakorlati megoldásoknak. És még mindig ott van az a kétség (szerintem), hogy létezik-e egyetlen üdvözítő megoldás vagy az, hogy akik kezdhetnek majd valamit a kutatások eredményeivel, azok hogyan fordítják le a mindennapi életre az eredményeket?

Az alábbi blog-részlet is igen tanulságos:

„A digitális nemzedékkel kapcsolatos spekulatív elméletek nemsokára alaposan átalakulnak. Egyre több kutatás foglalkozik azzal, hogy a digitális bennszülöttekkel kapcsolatosa elvárások bizonyíthatóan nem teljesülnek. A cél természetesen nem a nemzedéki modell teljes eltörése, hanem valamilyen pontosan természetrajz, amiben megmutatkozik, hogy az eszközhasználat miben és mennyire függ az életkortól és más tényezőktől.” (Ollé János blog)

Talán ennek az idézetnek mentén a pedagógusok jó része „erőre kap” és rájön, hogy még ebben a tárgykörben is tudunk mit tanítani a fiataloknak. Ők megtanítják nekünk a technikát, mi pedig megtölthetjük tartalommal.

Erről az idézetről és a „bevándorló” szóról csak egy hétköznapi történet jut eszembe: A bevándorló annyira „őslakossá” válhat, hogy már ki se tűnik az eredetileg ott élők közül. Tavaly a fiam E-felvételijét ki csinálta? Ki töltötte fel tartalommal (szkennelt, figyelte az eseményeket, stb.)? Hát én. ((Az egyetemi elektronikus felülethez szerencsére már ő is ért. J) Idén a kolléganőm (X generációs) az utolsó éjjel egy számítástechnikai szakközépiskola teljes osztályának adatait töltötte fel az E-felvételi rendszerbe (köztük a fiáét is), közben telefonos kapcsolatot tartott fenn az osztályfőnökkel.

Generációs elnevezések:

Amerikában volt nagy divat, a Baby Boomer nevet is ők adták az ottani Nagy Generációnak, majd a későbbieket, a „Flower Power”, virággyerekek névvel illették.

Ha az ODR (www.mokka.hu) közös katalógusba beütöm a generációk tárgyszót, azonnal megjelenik egy csomó találat, mely a Nagy Generációra utal, de még a „kis” generációval kapcsolatos rekordok száma is igen magas. (Emlékszünk?: Első Emelet…) Szóval, úgy tűnik, hogy szeretjük az elnevezéseket.

Generációs kutatások:

Különböző regionális kutatások láttak napvilágot az Y generációval kapcsolatban, például a szekszárdi Ifjúságkutatás2008 és a Közép-Dunántúlnak is született ilyen kutatása. (1995-2005). Ezek a generációs kutatások nem csak a nemzedék digitális technológiákhoz való viszonyát, hanem egyéb életkörülményeit és pl. a lakóhelyéhez kötődő attitűdjét is vizsgálta.

A Netgeneráció 2010 kutatás (Fehér Péter – Hornyák Judit) a TeNeGen (Teach and Reach The NEt GENeration) tanárok eredményeit saját kutatással ötvözve mutatja be a magyarországi helyzetet. Szerintem a cím nagyon beszédes: „Mítosz vagy valóság?” A felmérés eredményeit a 2010. április 14-15-én megrendezett Pedagógiai mérés Értékelés Konferencián is bemutatták. Az egyik dián szerepel az az „égbekiáltó”, lassan már közhellyé váló, de a „valóságban” még mindig fel nem ismert Prensky-féle mondat: „Megdöbbentőnek tartom, hogy az oktatás minőségének romlásával kapcsolatos sok hűhó és vita közepette figyelmen kívül hagyjuk a legalapvetőbb okot. Tanulóink radikálisan megváltoztak. A mai diákok már nem azok, akiknek a jelenlegi oktatási rendszert tervezték.”(Prensky ezt 2001-ben írta és természetesen nem Magyarországon.) (Egyáltalán nem technikai összefüggésben, de mintha ezt már a hazai alternatív iskolák a ’80-as évek vége felé felfedezték volna.)

A Digitális Nemzedék Konferencián a szekciókban (szerintem) a jó gyakorlatokra volt leginkább szükség.

Kis színesként és ellenpontként szórakoztató volt Dr. Hanczár Gergely "szatírája" a papír és a ceruza iskolából való kitiltásáról. Természetesen ő nagyon is komolyan gondolta, amit leírt. Talán a humor nem sért senkit, de mégis gondolkodásra ösztönöz.

Miután meghallgattuk a jelenlegi helyzet értékelését, és azt, hogy miért kell fejlődnünk, gyakorlatban is láthattuk, hogy miért hasznos "ez” nekünk.

Két fiatal kolléga hozta el a diákjait, akik bemutatták, hogyan használják projektjeik megvalósítására a Facebookot és egyéb közösségépítésre alkalmas oldalakat. (Gibber - A GIBBER egy közösségi, szövegmegosztó rendszer.) Kedves, kommunikálni képes fiatal "gyerekek" ültek ott, akik színvonalas prezentációval készültek és előadásuk után szívesen beszélgettek velünk. Munkájuk Teller: Semmi című művére épült, ezt dolgozták fel e-learninges eszközökkel. Miközben beszélgettünk a Facebookon jegyzőkönyvet készítettek a szekció munkájáról.

Az Interaktív Tábla Konferencián egy iskolaigazgató és magyar tanár Ember tragédiája Facebookos feldolgozását láttam. Ezek mind nagyon jó kezdeményezések.

Számomra lenyűgöző volt egy másik konferencián (Oktatás –Informatikai Konferencia) az a két huszonéves fiatalember (Balassi Márton és Horváth Dávid), aki saját készítésű oktatóprogramját mutatta be. Jó volna, ha egyre több fiatal tudná így, valódi dolgokra használni a „csúcssebességgel” elsajátított technikákat.

Még egy gondolat: Már a konferencián is hallani véltem (de lehet, hogy félrehallottam), hogy az ok-okozat összekeveredett a figyelemzavar, hiperaktivitás tekintetében. Ez a tünet együttes gyakran már egészen kicsi korban beazonosítható, és e pszichiátriai betegség képviselői közül sokaknak egyáltalán nincs otthon számítógépe.

„Mi okozza? A figyelemzavar-hiperaktivitás hátterének tisztázása napjainkban is folyik. Nagyszámú vizsgálat zajlik szerte a világban, melyek egyre közelebb visznek a probléma gyökereihez. Család, iker és adopciós (örökbefogadási) vizsgálatok egyértelműen alátámasztják a genetikai hajlam jelentőségét. Molekuláris genetikai vizsgálatok egy bizonyos agyi ingerület átvivő anyag, a dopamin transzporter gén sajátosságaira irányították a figyelmet, de specifikus gén (alél) eltérést igazolni mindezidáig nem sikerült.”

A netgeneráció hiperaktivitása talán nem ugyanez a fogalomkör.(?) Sőt a figyelemzavaros, hiperaktív gyerekeknél sokszor terápiás céllal jó lehet az órán való számítógép használat. Tapasztalat: leköti őket, szívesebben végzik a monoton cselekvést, mint írást, stb. Egy kedves és elkötelezett kolléganőm rendszeresen ír Örömpedagógia című blogjában arról, hogy hogyan használja a BTM-es és sérült, fogyatékos gyerekek esetében az IKT technológiákat.

Hát nem könnyű ezt a generációs kérdést feldolgozni. Bár minél több pedagógus jönne majd el a májusban megrendezésre kerülő Digitális Pedagógus Konferenciára és tapasztalná meg, hogy lehet másképp is! De ne felejtsük, hogy a pedagógiát nem csak az IKT eszközökkel kell nekünk megreformálnunk. Ott vannak az egyéb eszközök, mint kooperativitás, projektmódszer, differenciálás, adaptivitás…