Blogom
második lapján írtam a Digitális Nemzedék Konferenciáról, de ott a konferencián
történtek alapján közelítettem meg a témát.
A kurzus szerdai előadása a
témakör elméleti részét képezte. (Már az Oktatás- Informatikai Konferencián is
élvezettel hallgattam a fiatal előadót, Tóth-Mózer Szilviát.)
Első
gondolatom a témában az, hogy miért is kell ennyire karakterisztikusan
meghatároznunk ezt a nemzedéket? Mert problémát okoznak, és úgy gondoljuk, hogy
megnevezésükkel, tanulmányozásukkal közelebb kerülhetünk a problémák
megoldásához? Vagy félelmeinket akarjuk oldani úgy, hogy megismerjük őket?
(Reménykedem.)
Egy nagyon jó blogban
olvastam:
„A különböző kategóriák érzékeny
határvonalat jelölnek két nagyobb csoport között, és jelenleg talán finomításra
szorul a körülírás. Természetesen kényelmes a már meglévő, egyre több kutató és
neveléstudománnyal, pedagógiával foglalkozó szakember által ismert kategóriákat
használni bizonyos jelenségek beazonosítására, de a tapasztalat azt mutatja,
hogy ezek a kifejezések érzelmi alapon több pedagógust megérintenek
(bántanak).” (http://levaidora.hu/?p=443)
Bár
saját kis környezetemben sem szeretik pedagógus társaim, ha „kategorizálják”
őket, a „bevándorló” kifejezés ellen még nem éltek kifogással. A diákok „bennszülöttségét”
azonban, úgy tűnik, időnként nehezen viselik.
Második
gondolatom: Miért beszélnek és gondolkodnak néhányan úgy (és most nem a témával
komolyan foglalkozó szakemberekről beszélek, hanem a „köznyelvről) az utánunk
jövő generációkról, mintha az "égből pottyantak" volna? Hiszen ha a
mai X generáció nem tette volna lehetővé gyermekeinek, hogy korán hozzájussanak
a fejlett technikai eszközökhöz, melyek elősegítették Y, Z generációvá
válásukat, most nem lenne miről beszélnünk. (Vagy, ahogy Dr. Hanczár Gergely
írta "szatírájában": néhány pedagógus most azon háborogna, hogy a
gyerekek amőbáznak az óráján, nem azon, hogy Facebookoznak.)
Az pedig, hogy a fejünkre nőttek... Hát, gondolkodhattunk
volna előbb is!(?) És, hogy miben nőttek a fejünkre?
Továbbá
az a cseppet sem tudományos gondolat gyötör, hogy ki alkotja ezeket a
kategóriákat? És ki tölti meg “érzékenységet érintő” tartalommal? (Mármint,
hogy melyik generáció? :-))
Nem az a gond, hogy az idősebb generáció meg akarja ismerni (alaposan) az utána
következőt, de a “generációkutatások” után, ha már sok kérdésre elméletben
választ kaptunk, akkor nagyobb hangsúlyt kéne kapnia a gyakorlati megoldásoknak.
És még mindig ott van az a kétség (szerintem), hogy létezik-e egyetlen üdvözítő
megoldás vagy az, hogy akik kezdhetnek majd valamit a kutatások eredményeivel,
azok hogyan fordítják le a mindennapi életre az eredményeket?
Az
alábbi blog-részlet is igen tanulságos:
„A digitális nemzedékkel kapcsolatos
spekulatív elméletek nemsokára alaposan átalakulnak. Egyre több kutatás
foglalkozik azzal, hogy a digitális bennszülöttekkel kapcsolatosa elvárások
bizonyíthatóan nem teljesülnek. A cél természetesen nem a nemzedéki modell
teljes eltörése, hanem valamilyen pontosan természetrajz, amiben megmutatkozik,
hogy az eszközhasználat miben és mennyire függ az életkortól és más
tényezőktől.” (Ollé János blog)
Talán
ennek az idézetnek mentén a pedagógusok jó része „erőre kap” és rájön, hogy még
ebben a tárgykörben is tudunk mit tanítani a fiataloknak. Ők megtanítják nekünk
a technikát, mi pedig megtölthetjük tartalommal.
Erről
az idézetről és a „bevándorló” szóról csak egy hétköznapi történet jut eszembe:
A bevándorló annyira „őslakossá” válhat, hogy már ki se tűnik az eredetileg ott
élők közül. Tavaly a fiam E-felvételijét ki csinálta? Ki töltötte fel
tartalommal (szkennelt, figyelte az eseményeket, stb.)? Hát én. ((Az egyetemi
elektronikus felülethez szerencsére már ő is ért. J) Idén a kolléganőm (X
generációs) az utolsó éjjel egy számítástechnikai szakközépiskola teljes
osztályának adatait töltötte fel az E-felvételi rendszerbe (köztük a fiáét is),
közben telefonos kapcsolatot tartott fenn az osztályfőnökkel.
Generációs elnevezések:
Amerikában
volt nagy divat, a Baby Boomer nevet is ők adták az ottani Nagy Generációnak,
majd a későbbieket, a „Flower Power”, virággyerekek névvel illették.
Ha
az ODR (www.mokka.hu)
közös katalógusba beütöm a generációk tárgyszót, azonnal megjelenik egy csomó
találat, mely a Nagy Generációra utal, de még a „kis” generációval kapcsolatos
rekordok száma is igen magas. (Emlékszünk?: Első Emelet…) Szóval, úgy tűnik,
hogy szeretjük az elnevezéseket.
Generációs kutatások:
Különböző
regionális kutatások láttak napvilágot az Y generációval kapcsolatban, például
a szekszárdi Ifjúságkutatás2008 és
a Közép-Dunántúlnak is
született ilyen kutatása. (1995-2005). Ezek a generációs kutatások nem csak a
nemzedék digitális technológiákhoz való viszonyát, hanem egyéb életkörülményeit
és pl. a lakóhelyéhez kötődő attitűdjét is vizsgálta.
A Netgeneráció 2010 kutatás (Fehér
Péter – Hornyák Judit) a TeNeGen (Teach and Reach The NEt GENeration) tanárok
eredményeit saját kutatással ötvözve mutatja be a magyarországi helyzetet.
Szerintem a cím nagyon beszédes: „Mítosz
vagy valóság?” A felmérés eredményeit a 2010. április
14-15-én megrendezett Pedagógiai mérés Értékelés Konferencián is bemutatták. Az
egyik dián szerepel az az „égbekiáltó”, lassan már közhellyé váló, de a „valóságban”
még mindig fel nem ismert Prensky-féle mondat: „Megdöbbentőnek tartom, hogy az oktatás minőségének romlásával
kapcsolatos sok hűhó és vita közepette figyelmen kívül hagyjuk a legalapvetőbb
okot. Tanulóink radikálisan megváltoztak. A mai diákok már nem azok, akiknek a
jelenlegi oktatási rendszert tervezték.”(Prensky ezt 2001-ben írta és
természetesen nem Magyarországon.) (Egyáltalán nem technikai összefüggésben, de
mintha ezt már a hazai alternatív iskolák a ’80-as évek vége felé felfedezték
volna.)
A
Digitális Nemzedék Konferencián a szekciókban (szerintem) a jó gyakorlatokra
volt leginkább szükség.
Kis
színesként és ellenpontként szórakoztató volt Dr. Hanczár Gergely "szatírája" a
papír és a ceruza iskolából való kitiltásáról. Természetesen ő nagyon is
komolyan gondolta, amit leírt. Talán a humor nem sért senkit, de mégis
gondolkodásra ösztönöz.
Miután
meghallgattuk a jelenlegi helyzet értékelését, és azt, hogy miért kell fejlődnünk, gyakorlatban
is láthattuk, hogy miért hasznos "ez” nekünk.
Két
fiatal kolléga hozta el a diákjait, akik bemutatták, hogyan használják
projektjeik megvalósítására a Facebookot és egyéb közösségépítésre alkalmas
oldalakat. (Gibber - A GIBBER egy közösségi, szövegmegosztó rendszer.) Kedves,
kommunikálni képes fiatal "gyerekek" ültek ott, akik színvonalas
prezentációval készültek és előadásuk után szívesen beszélgettek velünk.
Munkájuk Teller: Semmi című művére épült, ezt dolgozták fel e-learninges eszközökkel.
Miközben beszélgettünk a Facebookon jegyzőkönyvet készítettek a szekció
munkájáról.
Az
Interaktív Tábla Konferencián egy iskolaigazgató és magyar tanár Ember
tragédiája Facebookos feldolgozását láttam. Ezek mind nagyon jó
kezdeményezések.
Számomra
lenyűgöző volt egy másik konferencián (Oktatás –Informatikai Konferencia)
az a két huszonéves fiatalember (Balassi Márton és Horváth Dávid), aki saját
készítésű oktatóprogramját
mutatta be. Jó volna, ha egyre több fiatal tudná így, valódi dolgokra használni
a „csúcssebességgel” elsajátított technikákat.
Még
egy gondolat: Már a konferencián is hallani véltem (de lehet, hogy
félrehallottam), hogy az ok-okozat összekeveredett a figyelemzavar,
hiperaktivitás tekintetében. Ez a tünet együttes gyakran
már egészen kicsi korban beazonosítható, és e pszichiátriai betegség képviselői
közül sokaknak egyáltalán nincs otthon számítógépe.
„Mi okozza? A figyelemzavar-hiperaktivitás hátterének
tisztázása napjainkban is folyik. Nagyszámú vizsgálat zajlik szerte a világban,
melyek egyre közelebb visznek a probléma gyökereihez. Család, iker és adopciós
(örökbefogadási) vizsgálatok egyértelműen alátámasztják a genetikai hajlam
jelentőségét. Molekuláris genetikai vizsgálatok egy bizonyos agyi ingerület
átvivő anyag, a dopamin transzporter gén sajátosságaira irányították a
figyelmet, de specifikus gén (alél) eltérést igazolni mindezidáig nem
sikerült.”
A
netgeneráció hiperaktivitása talán nem ugyanez a fogalomkör.(?) Sőt a
figyelemzavaros, hiperaktív gyerekeknél sokszor terápiás céllal jó lehet az
órán való számítógép használat. Tapasztalat: leköti őket, szívesebben végzik a
monoton cselekvést, mint írást, stb. Egy kedves és elkötelezett kolléganőm
rendszeresen ír Örömpedagógia
című blogjában arról, hogy hogyan használja a BTM-es és sérült, fogyatékos
gyerekek esetében az IKT technológiákat.
Hát
nem könnyű ezt a generációs kérdést feldolgozni. Bár minél több pedagógus jönne
majd el a májusban megrendezésre kerülő Digitális Pedagógus Konferenciára és tapasztalná
meg, hogy lehet másképp is! De ne felejtsük, hogy a pedagógiát nem csak az IKT
eszközökkel kell nekünk megreformálnunk. Ott vannak az egyéb eszközök, mint
kooperativitás, projektmódszer, differenciálás, adaptivitás…
Kedves Marianna, örömmel olvasom, hogy Te is érdeklődsz az élmény-alapú oktatás iránt, konkréttan az Örömpedagógia hatékony és élményszerű tanítási-tanulási folyamatok átélése iránt. A flow-élmény minél gyakoribb átéléséhez szükség van egy kellemes pedagógiai program megteremtésére. Ma már egyre több kutatás foglalkozik a pedagógusok, andragógusok, a kisdiákok, az ifjúkorúak és a felnőtt tanulók flow- élmény, illetve anti-flow élmény átélésének gyakoriságával.
VálaszTörlésKedves Marianna, nagyon jól visszaadja Ollé tanár úr idézete azt, amit én is gondolok a digitális nemzedék problémáról. Szerintem a blogbejegyzésekből is pont ez a bizonytalanság derül ki: mi alapján kategorizáljunk és az mennyire lehet pontos. Szerintem a pdagógusoknak (és az andragógusoknak) igenis van mit mutatniuk, tanítaniuk, a digitális kompetencia nem csak az eszközhasználatot jelenti (ezzel sem rendelkeznek egyértelműen, talán csak bátrabbak), hanem az információk kritikai kezelését és feldolgozását is. Ahogyan Csepeli György is írja, a nagymama tudja, hogy mit kell keresni az unoka pedig, hogy hogyan. Szerintem egyik nemzedék sem teljes csak saját magában, a hatékony együttműködés mindegyiknek elemi érdeke. Már csak azt kell kitalálni, hogy hogyan:-) De szerencsére vannak jó kezdeményezések, ahogyan a bejegyzésedből is kiderült.
VálaszTörlésKedves Orsolya!
VálaszTörlésKöszönöm a kommentálást! Ha az ember ismeri ezeket a technikákat (nem muszáj mindegyiket), akkor a napi gyakorlatban a netgeneráció egyáltalán nem "ijesztő". Sőt akkor derül ki igazán, hogy mennyi mindenhez "nem" értenek. Tehát, ha rájövünk, hogy van mit tanulniuk (és nekünk is), talán nem leszünk velük annyira előítéletesek. Napi gyakorlati tapasztalatom az, hogy szívesen veszik az ezen a területen történő "okosítást" is és ők is szívesen mondják el a technikai fogásokat. A "kicsiknél" azt tapasztalom, hogy nincs gondom annak a megtanításával (mint régebben volt), hogy hogyan fogja meg az egeret, hogyan kapcsolja be vagy ki a gépet, hogyan keressen meg egy programot, ez rutinosan megy nekik (legtöbbjüknek - van, akinek nem!), de én is tudok tanítani nekik: hasznos oldalakat, jópofa rajzoló programokat, stb. A "konnekt" csoport építését még csak most kezdjük, eddig nagyon kicsik voltak hozzá! :-))